Több száz LED az Audi E-tron Sportback Conceptben

Állítólag két év múlva jöhet az Audi terepkupéja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sanghajban az Audi E-tron Sportback Concept is lelepleződött, a fényszórókon kívül is 250 LED került az orrára.


Már megerősített infó, hogy jövőre 500 kilométer feletti hatótávval jön az Audi E-tron elektromos szabadidőautó, rá egy évvel pedig érkezhet annak kupé változata, melynek tanulmánya most E-tron Sportback Concept néven debütált Sanghajban.
Hirdetés

Különlegessége, hogy orrára a LED fényszórókon túl még mintegy 250 LED került, melyek egy része a négykarikás emblémát formázza, de a lökhárító két szélére is került egy-egy csokornyi, utóbbiakon keresztül a többi autóval és a közlekedés egyéb résztvevőivel is kommunikálhat a jövő elektromos terepkupéja. Farán szintén elég komoly fényjátékot adhatnak majd a szintén nem fukarkodva szórt LED-ek.
Az E-tron Sportback Concept természetesen fényrendszerén túl is kellően érdekes, hajtását egy 430 lóerő állandó, de 496 lóerős csúcsteljesítményre is képes villanymotor adja, mely 4,5 másodperc alatt képes 100 km/órára gyorsítani. A hatótáv sem szerény: 500 kilométeres a 95 kWh-ás lítiumion akkumulátorral - legalábbis a meglehetősen optimista NEDC ciklus szerint.
A 4,9 méter hosszú, 1,98 széles és 1,53 magas tanulmányautót 23 colos alufelnikre ültették, műszerfala teljesen digitális, légkondicionálója és szórakoztatóközpontja két középső érintőképernyőn keresztül vezérelhető, egy információs panel kesztyűtartója fölé is került. Sorozatgyártásáról még semmilyen hivatalos információ sincs, de két év múlva - Sportback utónévvel - jó eséllyel kiegészítheti egy kupé is az addigra piacra lépő E-tron elektromos SUV-t
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?