Töltés nélkül is ügyes – Kia Ceed kombi PHEV

Családos konnektoros, kevés zavaró tényezővel – Kia Ceed kombi PHEV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két töltőnyílása és zöld rendszáma árulja el csupán, arról azonban nem beszél a megjelenése, mennyire hatékony és kellemes társ a Kia Ceed kombi plug-in hibridként.

Akadnak olyan új modellek, amelyekről szinte egyáltalán nem oszlik meg a véleményünk a szerkesztőségben. Ilyen a legtöbb koreai, Hyundai, vagy Kia, amikre, ha tudat alatt is, mindig egy kicsit furcsán nézünk, hogy mit akarnak a német konkurenciával szemben, mégis jól pozicionált termékeknek tarjuk a modelljeiket. Leginkább persze a konkurencia fejére akarnak nőni, ami már az első cee’ddel is sikerült. A harmadik Ceedre is igaz, hogy a legtöbb ponton utol is érte a konkurenciát. Már csak hajtáskombinációinak kínálatával is, miután a kombi Ceedből is kapható plug-in hibrid. Ezt vetettük most teszt alá, rögtön az xCeed után, mely fogyasztásával tisztességesen vizsgázott, vagyis a hajtáslánc elég jól sikerült. Ugyanez a nem annyira divatos, de mindenképp praktikus köntösben hozhatja azt az összhatást, amire már azt mondjuk, hogy több célra is tökéletesen elég és megfelel.

Hajtáskombinációjában a Kia a hatékonyabb végét fogta meg a fonalnak. Bár van tisztességes teljesítményű turbómotorjuk, nem ehhez, hanem a hosszú távon is fenntarthatóságot ígérő 1,6-os szívómotort használták.

A rendszer egy villanymotort használ az első tengelyen egy hatfokozatú duplakuplungos automataváltó előtt. Ezzel még így is kissé bonyolultabb, mint az ideális lenne, miután a váltó akkor is működik, ha csak a villanymotor hajt. Ugyanakkor örüljünk annak, hogy a turbó és a magasnyomású befecskendezés kockázatától megóvja felhasználóit a Kia. Nem sok keresnivalója van egy teljesítményre optimalizált motornak egy olyan rendszerben, ahol a hatékonyság a legfőbb szempont az után is, hogy az akkumulátor lemerült. Bebizonyosodott már több esetben is, hogy a hibrid attól jó, hogy az akkumulátor lemerülése után is értelmes fogyasztást képes produkálni. Ez a PSA modelljei esetén kissé kompromisszumosan sikerült, a Kiákkal viszont egészen más a helyzet. Rajta van a zöld rendszám, vagyis a legtöbb városban ingyen parkol, nincs rá cégautó adó, sem regisztrációs adó, de szerencsére a koreaiak nem annyira megúszósak, hogy beérjék ennyivel.

A Ceed plug-in hibrid hajtása képes 4 liter körüli fogyasztást produkálni vegyes használatban, de még az 5 sem mondható soknak, ha kihajtjuk belőle a 141 lóerős rendszerteljesítményt.

A kombi teszthét alatti átlagfogyasztása 1,2 liter lett 100 kilométerenként, ami mondhatjuk, hogy az ideális felhasználás mellett bravúros érték. Az ideálisat ebben az esetben úgy kell érteni, hogy minden egyes nap töltőn lógott, amikor csak volt rá alkalom. 230-as hálózatin, vagy köztéri oszlopon, de valamennyi töltés mindig volt benne induláskor, általában persze inkább tele. Ez 54 kilométert jelent tisztán elektromosan légkondi nélkül, de azzal együtt is tud 50-et, szóval bőven kihasználható városban, vagy ingázáshoz. A hajtás erejétől túl sokat nem érdemes várni, messze nem annyira dinamikus, mint a 140 lóerős 1,4 turbóval. Nehezebb is picivel, de nem ezen van a hangsúly, hanem a hangolásán. A villanymotor azonnali nyomatékleadását ma már a Hűha faktor miatt nem feltétlenül játsszák ki, inkább takarékosra veszik a figurát a legtöbb plug-innél és villanyautónál is, magyarul nincs gumipörkölős elindulás. Az egész hajtás hangolása a nyugodt közlekedésre ösztönöz, ennél többet nem érdemes várni tőle, de minden igényt tökéletesen ki fog elégíteni, ami a közlekedést illeti. El tud indulni dinamikusan és tud előzni kényelmesen 90-ről és 110-ről is, ennél többre nincs is szükség. Észrevétlenül vált át villanyról elektromosra, van átmeneti állapot is, amikor a benzinmotor hajtás nélkül csak az akkumulátor töltése miatt jár, és tud hajtani is. Ügyesen leszigetelték az utastértől, alig lehet hallani belőle valamit, emiatt elég jó a minőségérzet is.
Hirdetés
A Ceedben az a legjobb, hogy bármennyire is tűnik anyataxinak, vagy unalmas flottás autónak, egész jó vezetni. Futóműve elég biztos, semmi billegés, vagy tántorgó mozdulat nincs benne és az úttartása is kimondottan jó. Alacsonynak érezni, bátran beengedhető szigorúbb kanyarokba is fékezés nélkül, mert el tud fordulni, ami a hibrides üzemhez kimondottan passzol is. Kormányzásának súlya inkább mű, mint hiteles, de valahogy még ez is passzol hozzá, főként mert jól ülünk mögötte, kimondottan jól beállítható a vezetési pozíció. Ezen a ponton érezni azonosságot a Hyundai i30-cal, lényegében ugyanarról az autóról van szó, a karakter mégis nagyon más. A külső ízlés kérdése, főleg a kombi esetében nálam inkább az i30 a nyerő, de Ceedből ott a Proceed, ami mindent visz, és ahogy az utcaképből is látszik, sokaknál a Panamera fenekű verzió a nyerő. Utastér tekintetében már jelentős a különbség, és ezen a téren is a Hyundai javára dől a mérleg. Legalábbis azoknál, akik hozzám hasonlóan irtóznak a zongoralakktól, mert a Ceedben ebből gazdagon találunk. Éppen ezért sem tűnik túl letisztultnak a belső, de a műanyagok sokféle alkalmazása is zavarja az összképet. A formák kellemesek, az összeszereltség jó, ahogy az ergonómia is, ezen a téren még az új 10,25 colos multimédia is jó pontként említhető. A felhasználói felülete szokást igényel és több menüpontot sem érdemes vezetés közben megpróbálni használni, mert nem fogja engedni. Ezt hosszas üzenetekben adja tudtunkra, így még olvasnunk is elég sokat kell, hogy rájöjjünk, nem fogjuk tudni például a telefont párosítani, amíg meg nem álltunk (ez mondjuk nem egy túl gyakran előjövő probléma - a szerk.). A kezelőfelület hamar szokható, könnyen értelmezhetőek a piktogramok és a rendszer sebessége is épp elég jó.
Hirdetés
A plug-in verzió 437 literes, az akkumulátor miatt csökkentett csomagtartója messze elmarad a kategóriatársakétól, de azért így sem kicsi. A raktér padlójának így a belső fele nem nyitható, csak az első két kisebb rekesz, amik épp arra jók, hogy a hálózati és a Type2-es kábelt elnyeljék. Hátul egész jó benne a helykínálat, de szintén nem kiemelkedő, elöl éppen elég kényelmes, kompaktos, de főleg hátsó térben nagyobb például egy Golf, Leon, vagy akár egy Focus. Ügyesen árazták, a kompakt kombik között éppen most kezd elterjedni a konnektoros hibrid hajtáslánc és még nincs is túl sok kihívó.

A Ceed plug-in 10, 299 milliónál kezdődik,

a frissen piacra lépett Renault Megane kombi 10,899 millióról, míg az új SEAT Leon jóval magasabban, 11,4 milliónál startol konnektoros verziójával. A kombi Ceed tökéletesen bizonyította azt, amire célozták a kategóriát. Kényelmes helyi emissziómentes közlekedést, utána pedig megfelelően alacsony fogyasztást produkál teljesen hagyományos megjelenéssel, az alapmodelltől alig különböző praktikummal.
Értékelés
Pozitív
Vezethetőség, hatékonyság, fogyasztás, komfort, helykínálat
Negatív
Anyaghasználat
Árak
Tesztmodell alapára
10 299 000 Ft (2020.10.05.)
Tesztautó ára
11 099 000 Ft (2020.10.05.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1580 cm3
Teljesítmény:
77 kW (105 LE) 5700 1/min-nél
Nyomaték:
147 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.80 s
Végsebesség:
195 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4605 mm
Szélesség:
1800 mm
Magasság:
1465 mm
Saját tömeg:
1595 kg
Össztömeg:
2030 kg
Terhelhetőség:
435 kg
Tengelytáv:
2650 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
437 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
920-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1200 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
470 mm
Csomagtér hossza:
1060 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1780 mm
Raktérnyílás szélessége:
1050 mm
Raktérnyílás magassága:
690 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (Benzin)
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1580 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
147 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
77 kW (105 LE) 5700 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
195 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.80 s
CO2-kibocsátás:
171 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
1,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
63 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?