Tömegsport – Kia ProCeed GT

Ebből mérce lesz – Kia ProCeed GT 1.6 T-GDi 7DCT teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hot hatch kategória egy hangyányit kinőtte már saját magát, de mi van, ha nem kell több 200 lóerőnél? Újra kell értelmezni a hétköznapi csapatósat, és ebben most a Kia eltalált valamit.


A megváltozott piaci igények alaposan leáldoztak a sportos háromajtós ferdehátúaknak, de alapvetően az ötajtós katetória sem a legnépszerűbb már. Arra a Kia is rájött, hogy a pro_cee'd a korábbi klasszikus háromajtós csapotthátú fazonjával nem lenne piacképes harmadjára sem, így nagyot léptek előre a fazonban. Körülnéztek, miből van kevés, ami egyébként divatos, és belevágtak. Annak ellenére, hogy messze nem úgy ismertük a márkát, hogy ekkora bugi lenne bennük.

Könnyen írhatóra változtatták a Ceed nevét a sportos variánst pedig alaposan újragondolták,

végül a ProCeed egy ötajtós shooting brake szerű csapottetős kombiszerű valami lett, ami váratlanul vagány. Jobban kiadja a forma, mint a konszerntárs i30 Fastback-jénél, de hamar megtalálni bennük a közöset; itt sincs sok értelme a hátsó szélvédőnek. Szóval a külső csinos, a B-oszloptól hátrafelé rövidebb, mint a kombi, de hosszabb, mint az ötajtós, a dizájn meg olyan panamerás. Váratlanul merész, de az látszik, hogy a LED csíkot nem merték összekötni, nehogy harag legyen a Porschével. Így is dögös, sőt, nehezen érthető, hogyan mernek az uncsi kompakt kategóriába bedobni egy ilyet, de szerintem nem fognak rosszul járni, legalábbis nekem nem kéne kombi, ha ott van ez is. Csomagtere nyilván nem akkora, de szerintem 594 literrel is ellennék, az elektromos nyitást mondjuk tudnám mellőzni, bár az már csomagban jár a JBL hifivel, ami meggondolandó.

A GT karosszéria elemeiben nem különbözik a GT Line-tól, csupán az alsó szegélyeket festik pirosra.

A kék fényezéshez nekem annyira nem passzol, de ezüstben, vagy akár feketében már jó lehet az összkép. Ja, a hűtőmaszk is piros belső részt kap, ez mondjuk klassz részlet, de az látszik, hogy a klasszikus Golf GTI képe fönt volt a falon, amikor a dizájnerek ötleteltek.
Ha már Golf GTI, érdemes feleleveníteni, miről is szólt a hot hach kategória. Alig pár lóerővel nagyobb teljesítményű motort, hangyányit keményebb futóművet és könnyebb karosszériát. Ma egy Golf GTI 245 lóerős, a Megane R.S. 280, a Civic Type R 320, valódi sportautós menetdinamikával, hétköznapra finoman szólva is túl durva technikával. Mi van azoknak, akik csak a járkálós autóból szeretnének valami olyat, ami nem esik ki a kanyarból és mondjuk meg lehet vele viccelni a TDI-s srácokat a lámpánál? Nem nagy a választék, de oda most belőtték a Ceed és ProCeed GT-t az 1,6-os turbómotorral.

204 lóerő nem az, amitől hanyattvágjuk magunkat, de már egészen jól esik kimondani, és rendes négyhengeres, nem valami kávédaráló.

Épp csak annyival erősebb a hétköznapi autóknál, hogy legyen egy hangyányi fölénye, valami ilyesmiről szólt a GTI korszak a kategória hajnalán.
Hirdetés

Jó hangja van a motornak, de alapjáraton alig venni észre. Remegése alig, hangja nincs, csak a kipufogórendszer fura cicergéséből venni észre, hogy már jár. Ez egyébként egyedi a GT-hez, és aktív szelepekkel hangolható, egy Kia Ceedben! Van egy fura zörgése, már a sima ötajtósnak is volt, szóval gondolom ez a sztenderd, de a végeken egész combos hang távozik. A kisebb rakásnyi katalizátor, részecskeszűrő és hangtompító gajra vágja, mire a fenekéhez ér, de 3000 környékén így is van egy erőteljes szörcsögése, amit jólesik újra és újra hallani. Sportosan szól, na, nincs ezzel baj egy olyan modellnél, ami alulról karcolja a sportmodellek kategóriáját. Kellőképpen erős is, pillanatok alatt eléri a 100-at érzésre, kézivel ez 7,6 másodperc hivatalosan, az automatára még nincs adat. Nem is nagy baj, valahogy ez a duplakuplungos hétfokozatú még mindig nem valami jó, a hatos kézivel sokkal jobb gép. Érzésre sokat elvesz az erőből ez a váltó, kellemetlen az indulása, össze-vissza csúsztatja a kuplungot, mire megmutatná, mennyire villámgyorsan váltja a fokozatokat, megcsinálja a rossz érzést a sofőrben (ezen persze lehet, hogy csupán egy szoftverfrissítés is segíteni fog).
Szerencsére ott a futómű, ami kőkemény és utasként nem egy álom, cserébe a sofőr imádni fogja. Lényegében nem dől a karosszéria, van rugózása is, vagyis nem koppan fel, de érezni fogunk mindent, amit érezni kell a fenekünkön és a gerincünkön. Ehhez kapott négy kiváló Michelin Pilot Sport 4 abroncsot is, amivel a tapadás hihetetlenül jó, nincs fardobálás, vagy orrtolás, odaragasztja az úthoz a ProCeed GT-t. Súlyos a kormányzás, kicsit olyan, mintha a Golf 7-ről másolták volna, ami nem akkora baj, mintha körül se néztek volna a kategóriában, mielőtt csináltak volna valamit. Nehéz, nagyautós érzete van, ami szintén lehet sokaknak vonzó, elég merev a karosszéria, bár a napfénytető azért szeret mocorogni, de

a lényeg, hogy tökéletesen érezni az autót a sportüléseken keresztül.


Élvezhető, kristálytisztán, miközben nem egy egetverően erős autóról van szó. Minőségre lehetnének jobbak az anyagok és kevesebb a zongoralakk, de azt hiszem, ennyi lemaradás belefér, ha már a technikára tisztességesen odafigyeltek. A GT-hez lényegében már minden jár, üvegtető kérhető csak, valamint a navigációs, motoros raktérnyitós, JBL hifis Luxus csomag. Ezekkel együtt sem kúszik 10 millió fölé az ára, míg egy Golf GTI automatával már afölött kezdődik. Nem is érdemes hozzá hasonlítani, hisz nem egy liga, de valahogy hiányoznak a ProCeed GT-hez hasonló, csak kicsit hergelt modellek a kínálatból. Nem mondom, hogy családi autónak ne lenne túl kemény, mert szerintem a hosszú út nem valami pihentető vele, de a feszes hangolás az alap Ceedre is igaz. Hatalmas értéke, hogy nem csak egy külső látványcsomag, hanem tényleg többet ad a kategória hasonló motorral szerelt autóinál mind erőben, mind élményben, és továbbra is egy Kiáról van szó, 7 év/150 ezer km garanciával.
Értékelés
Pozitív
Remek vezethetőség, kiváló tapadás, kellően erős motor, jó összeszereltség
Negatív
Kevésbé jó anyagok, hosszú távra kemény futómű
Árak
Tesztmodell alapára
9 149 000 Ft (2019.08.12.)
Tesztautó ára
9 939 000 Ft (2019.08.12.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1591 cm3
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
265 Nm 1500-4500 1/min-nél
Végsebesség:
225 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4605 mm
Szélesség:
1800 mm
Magasság:
1422 mm
Saját tömeg:
1496 kg
Össztömeg:
1900 kg
Tengelytáv:
2650 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
594-1545 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
920-1000 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1380 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér magassága:
660 mm
Csomagtér hossza:
1070 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1830 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
900 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6 d
Hengerűrtartalom:
1591 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
265 Nm 1500-4500 1/min-nél
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
225 km/h
CO2-kibocsátás:
163 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
62 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?