Top 10: ezek a legkevésbé problémás fiatal használt autók

Ezek az autók buktak legkevesebbszer az első műszaki vizsgán - Angliában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Brit tudósok helyett a What Car? vizsgálta meg, hogy az egyes modellek milyen arányban mennek át az először 3 év után esedékes műszaki vizsgán.

Míg nálunk 4 év után, Nagy-Britanniában az első forgalomba helyezés után 3 év elteltével esedékes a személyautók első műszaki vizsgája, avagy ahogy a szigetországban nevezik: a MOT vizsga (az elnevezés a Ministry of Transport betűszava, és bár ma már máshogy hívják a közlekedésért felelős minisztériumot, a név rajta ragadt a vizsgálaton).
Hirdetés
Ahogy a világon mindenütt, a műszaki vizsga nem csupán a konstrukció megbízhatóságára, tartósságára világít rá, de arra is, hogy az adott autót milyen gondosan tartották karban. Ez jelentős egyéni eltéréseket eredményezhet, a brit What Car? magazin azonban 745 ezer anonim MOT-vizsgálat eredményét vizsgálta meg és elemezte ki, így arról is képet kaphatott, hogy egyes márkák tulajdonosai jellemzően mennyire törődnek autójukkal – típusonként átlagosan 1157 egyedi autó eredményeihez fértek hozzá. A szaklap a hatalmas adathalmaz alapján összeállította a vizsgát legsikeresebben teljesítő modellek, illetve a leggyakrabban pótvizsgára utasított modellek listáját. Az első műszaki vizsga persze még nem mutatott hatalmas különbségeket: míg a legjobbak között a leggyengébben teljesítő modell 88 százalékos biztonsággal teljesítette az elvárásokat, a bukásgyanús típusok körében is 70 százalék feletti volt az "átmentek" aránya.
Hirdetés
A tíz legjobban teljesítő modell közül a dobogóra a Hyundai Ioniq, a BMW i8 és a Porsche Boxster került. A top 10-es listán két Lexus, az RX aktuális generációja, valamint az első szériás NX szerepel. Az előbbi a kilencedik a rangsorban, átlagosan 91,95 százalékos magabiztossággal suhant át a vizsgákon, míg az NX épp csak lemaradt a dobogóról: 93,82 százalékos sikeraránya a negyedik helyre volt elég. Ezzel egyébként a 2014-től gyártott Lexus NX a legjobban teljesítő japán személyautó. Ráadásul a vizsgáztatott NX-ek futásteljesítménye a legnagyobb volt az élbolyban, így még csak azt sem mondhatjuk, hogy kímélő életmódjuknak köszönhetik jó kondíciójukat. A Porsche még fényesebben, 4 modellel szerepelt az élbolyban, a top 10-es listára a Mazda is felfért 2 modelljével, ugyanakkor elmondhatjuk, az első időszakos műszaki vizsgán még semmiképp sem jelentős a bukási arány.
Hirdetés
Első MOT teszt sikeres teljesítési aránya (%)
Modell sikeres teljesítés aránya (%) Átlagos futásteljesítmény (km)
1. Hyundai Ioniq (2017-) 96,18% 36 540
2. BMW i8 (2014-2020) 95,97% 34 976
3. Porsche Boxster (2012-2016) 94,10% 35 789
4. Lexus NX (2014-) 93,82% 52 153
5. Porsche 911 (2012-2019) 93,72% 32 959
6. Porsche Cayman (2013-2016) 92,94% 37 367
7. Porsche Macan (2014-) 92,91% 51 953
8. Mazda MX-5 (2016-) 92,62% 26 386
9. Lexus RX (2016-) 91,95% 44 603
10. Mazda CX-3 (2015-) 91,91% 41 274

Forrás: What Car?, Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?