Top 10 halottaskocsi a nagyvilágból

Hogy ne teljen szomorúan a halottak napja az autóbolondok számára

Halottak napján mi mással is készülhettünk volna, mint egy kis összeállítással a különleges koporsószállítókról.

Szomorú dolog a gyász, de nem szabad hagyni, hogy összetörje az embert. Ott van például Mexikó, ahol „vidáman” ünneplik a halottak napját. Heteken át készülnek a Día de Muertos-ra, amelyben keverednek az őslakosok szokásai a keresztény hitvilág hagyományaival. Saját elmúlásunkba is rémisztő belegondolni, ám el kell fogadni, hogy egyszer majd minket is elvisznek utolsó utunkra. A történelem legbölcsebb gondolkodói pedig mindig arra jutottak, hogy gondoljunk egyfajta derűvel a végre. Hát akkor most autóbolondként nézzük meg derűsen a legmenőbb halottaskocsikat!
Hirdetés
1. Biemme Phantom Hears
Morbid, de hát a név kötelez, és hát a Rolls-Royce ugye olyan neveket ad az autóinak, mint „fantom”, vagy „szellem”. Ez már önmagában passzol a halottak napjához, de egy olasz manufaktúra tényleg arra specializálódott, hogy a brit luxuslimuzinokból faragjon halottaskocsit. A Phantom orrához nem nyúlnak, sem a benne található V12-es motorhoz, de hátul teljesen új alumíniumfelépítményt készítenek hegesztéssel. A koporsótérbe pedig a márkára jellemző nemes anyagokat válogatnak, amelyek LED-fényben ragyoghatnak. Aki éltében arisztokrata volt, holtában sem kívánhat kevesebbet. A 7 méter hosszú autó ára 662 ezer dollár, ami körülbelül 205 millió forint.
2. Maserati Ghibli és Quattroporte
Az olasz eleganciát és sportosságot bizony át lehet menteni egy halottaskocsira is. A Maserati Ghibli, vagy épp a Quattroporte V8-as motorjának hangja amúgy is mennyei. Ilyen átalakításokkal foglalkozik például az Ellena Autotransformazioni, de a Biemme is vállalja.
3. Lequios Prius
Hirdetés

Porból lettünk, porrá leszünk – az élet körforgása igazán környezetbarát, úgyhogy nem csak a benzinfalók szerelmeseinek lehet (holt)testreszabott halottaskocsit választani. A környezetbarát elhunytaknak létezik Toyota Priusból készült jármű is, amit a japán Lequios készít. A harmadik generációs Priust 1,9 méterrel toldják meg a koporsószállításhoz, így 6400 milliméteres a hossza, az ára pedig 83 ezer dollár, tehát körülbelül 25 millió forint.
4. Biemme Metis
Vissza a Rolls-Royce megalkotójához! A Biemme nem csak a luxus csúcsát képviselő márkából épít át. Készít például Mercedesekből is halottaskocsit. A 2009-es évjáratú E-osztályból született a Metis, ám itt már a felépítmény csak üvegszálas anyagból született, de azért arra ügyeltek, hogy a koporsót itt is csupa nemes anyag vegye körül.
5. Binz X-Orange
Kötelező feketének lennie egy halottaskocsinak? A mexikói vidám halottak napjára gondolva nem! Ugyanez járhatott a Binz mérnökeinek a fejében is, amikor megalkották a narancs színben pompázó X-Orange halottaskocsit. A Binz nevét már biztosan sokan ismerik a Mercedes-Benz meghosszabbított modelljeiről. Alkotásuk nem csak a színe miatt tér el az átlagostól, ugyanis elöl versenyülések találhatók, a koporsót pedig Alcantara öleli körbe.
Hirdetés

6. Eagle Coach Lincoln MKT
Szintén egy luxusmárkánál maradva, az amerikai Lincoln modelljeiből is készítenek halottaskocsikat. Az MKT esetében a B-oszloptól hátrafelé teljesen átépítették. Megnyújtották a tengelytávolságát, de kisebb hátsó ajtókat kapott és természetesen magasabb tetőt. Motorjához nem nyúlnak, az maradt a V6-os, 3,7 literes, benzines egység.
Hirdetés
7. Volkswagen Transporter
Ennél aranyosabb halottaskocsi nem létezik. A hippibuszként is ismert Volkswagen Transporter a „gülüszemeivel” az élet legszomorúbb napjaiban is vigaszt nyújt. Egy brit cég készítette el ezeket a koporsószállító kisbuszokat. A legrégebbi 1965-ös évjáratú, de van egy 1967-es és egy 1972-es donorból készült változat is. Természetesen mindet gyönyörűen restaurálták.
8. „Harold and Maude” Jaguar E-Type
Hirdetés
Furcsa, de még így is gyönyör, hogy egy ilyen szomorú feladatra készült a Jaguar E-Type halottaskocsi. Az 1965-ös XK-E-ből épített halottaskocsi a nevét egy 1971-es, sötét humorú vígjátékról kapta, hiszen abban szerepelt először ilyen masina. Ám a filmhez készült példányt összetörték, de egy kaliforniai fickó, Ken Robert nem nyugodott addig, amíg fel nem támasztotta ezt a Jaguart.
9. Volvo S90
Egy svéd halottaskocsi megalkotásához természetesen egy skandináv vállalkozás a legkézenfekvőbb. A Nilsson Special Vehicles nem csak halottaskocsik gyártásával foglalkozik, hiszen mentőautók is készülnek náluk, sőt hosszú limuzinokat is építenek Volvo alapokra. Az alábbi videóból az S90-ből épített halottaskocsit ismerheted meg.
Hirdetés

10. Villany-halottaskocsik
Végül az új korszak hajnalán, amikor a belsőégésű motorok közelednek az elmúláshoz, érdemes megemlíteni a teljesen villanyhajtású halottaskocsikat is. Létezik már a Nissan Leafből és a Tesla Model S-ből is. Utóbbit 80 centiméterrel toldotta meg egy holland vállalkozás, hogy halottaskocsivá alakuljon. Az első generációs Leaf egy brit temetkezési vállalkozás tulajdonában van, érdekessége, hogy ezt nem hosszában, hanem széltében toldották meg, hogy beférjen egy koporsó. Ára is „csak” 32 ezer font, ami körülbelül 12 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?