Töretlenül – Toyota Land Cruiser

Toyota Land Cruiser 2.8 D-4D VX-L teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tisztességes múltját már senki nem veheti el tőle, a Land Cruiser nemhogy legenda, egy kortalan szuperhős. Letagadhatja az éveket, de mégis fontos, hogy 9 évesen megint frissült a jelenlegi.


Vannak országok, ahol nehéz lenne biztosítani a megélhetést valódi 4x4-es terepjárók nélkül. Volt időszak, amikor a Land Cruiser még arra szolgált, hogy minél hamarabb átjussanak árkon, bokron, vagy épp mindennél magasabbra jussanak a Fujin, ahogy az első, még BJ nevű pőre terepjárójuk.

A Land Cruiser valahol a ’80-as évek vége felé vesztette el puszta funkcionális szerepét, és lett valami egészen más, több.

Luxusautóvá érett, hiszen ha már termete is tisztességessé dagadt, miért ne lehetne kényelmes is? Totálisan bejött, ráadásul olyan piacokat is megfoghattak ezzel, ahol nem gond a pénz, de olyan járgány kell, ami a homokdűnéken is bármikor átmegy, gond nélkül, miközben a gyerekek hátul mesét néznek a Blu-Ray lejátszón.

Tesztautónk nem véletlenül ismerős, 9 éve van piacon a Prado mostani karosszériája, a nagyobb V8-as modell[/url] egy mellékszál volt csupán.

9 év rengeteg egyetlen modell életében, bár tudjuk, van amit 40 év után sem hajlandóak befejezni, a Land Cruiser viszont más.

Felépítését tekintve úgysem fognak továbblépni a létraváz, hátsó merevtengely, összkerékhajtás vonalon, ez a verzió pedig már 2009-ben is rendkívül jól működött. Az évek során nem is igazán változtattak a hajtáson, a háromliteres soros négyhengeres dízelmotor is jó ideig volt piacon, most viszont mennie kellett, a legújabb frissítés legfontosabb hozadéka egy új motor.
Szintén négyhengeres, de két decivel kisebb, karakterében viszont jóval kellemesebb és kényelmesebben használható, na persze a hangszigetelésnél sem fogták vissza magukat. A 177 lóerős, 450 Nm nyomatékú gázolajos toyotás köszörüléssel kel életre, az önindító jellegzetes hangját csukott szemmel is bármikor felismerni. Alapjáraton szinte semmit nem hallani a motorból odabent, nagyobb gázadásokra bőg fel, amiből elég sokszor kell neki adni, hogy megmozdítsa a forgalmiban írt 2,4 tonnás testet, de van ebben valami élvezhető.

Olyan, mint egy hajó, a hatfokozatú automata váltót szinte nem is vesszük észre, ahogy dolgozik.

Úgy kimozog egy hosszabb gyorsítást egyetlen fordulatszámon tartva a motort, mintha nem is lennének fokozatok. A városi használat nyilván nem ideális egy ilyen szerkezetnek, így nem hibáztatom a 9,9 literes tesztfogyasztásért, országúton tudott 8 alatt is, ami azért baráti.
Hirdetés

Jelenleg kevés olyan nagy terepjáró van piacon, amiben a hátsó merevtengely és a felező is megtalálható, ráadásul itt még van központi differenciálzár is. A középső Torsen egység gombnyomásra zárható, a hátsó, szintén Torsen viszont önzáró. A hajtásképlet állandó összkerék, alapból 50:50 százalékkal hajt, de képes akár 70 százalékkal hátul hajtani, ha éppen szükséges. A valódi terepjárós használatot kinetikus futómű stabilizátorok is segítik, ezek elektronikusan szabályozottak, ha úgy adódik, képesek kerekenként változtatni a felfogatást, amitől időnként még nagyobbat tud lelépni egy-egy gödörben, mint azt várnánk. Az első független kerékfelfüggesztés érezhetően más, mint a hátsó, ám ott csúcsfelszereltségnél, ahogy tesztautónknál is, légrugókkal csillapít. A szintszabályzós rendszer ügyesen kimozogja az úthibákat, már-már meg is lehet feledkezni a régi vágású technikáról odabent.
Ekkora testhez és magassághoz nehéz kormányzást igazítani úgy, hogy jó is legyen, a Land Cruiseré szintén egy hajó irányítását idézi. Megmutatjuk neki az irányt, majd kis ráhagyással arra fordítja a frissen bordázott géptetős orrát.

Billegős, persze, közel 1,85-ös magassággal mi nem az?

Nem a tempós közlekedésre termett, hanem tiszteletteljes hömpölygésre, amit őszintén lehet élvezni odabent. A hatalmas fotelekben elfekve is tökéletesen belátjuk magunk előtt az összes autó tetejét, mögöttünk viszont könnyedén el tud veszni egy átlagautó, ha nem tartja be a követési távolságot. De van kamera, ami 360 fokos, így körülnézhetünk bármikor, ha nem vagyunk biztos a dolgunkban. Az új orrkialakítás, a friss, teljesen LED-es fényszórók mellett persze frissült a beltér is.
Kicsit más az elrendezés, minden terepezéshez szükséges kapcsoló a középső függőleges falra került, így az összkerékhajtás menetmódjának, a terep-tempomatnak és a hajtásképletnek a kapcsolói is. Új a multimédiás fejegység is, bár talán ez a leggyengébb pontja, hisz nagyon rossz felbontású, lassú, egyszerűen régi a mai autókhoz viszonyítva. Érdekes az anyaghasználat, nagyon a ’90-es években éreztem magam, a fekete helyett uralkodó szürke műanyagok miatt meg Amerikában. Rendkívül jó hangulatú ebben a színösszeállításban, de persze ügyelni kell a világos kárpitra.
A kormány is új, fogásra kiváló, de ez a mű fabetét valami elképesztően gagyi. A könyöklő alatt egy kisebb fagyasztóládát is kaphatunk, amiről elhiszem, hogy imádják a vásárlók, még a sivatag közepén is jéghideg üdítőt vehetnek ki belőle. A harmadik üléssor elektromosan, komótosan kel föl a padlóból, majd fekszik vissza gombnyomásra. Azt kinyitva csomagtér lényegében nincs, ötülésesként viszont 621 literes, ami nem csekély. Nálunk nehezen értelmezhető, hisz nincs szükség egy Land Cruiser tudására szinte sehol. A Prado valódi piacán meg nem fognak siránkozni a 20 millió fölötti árcédulán, ami nálunk egy kicsit izzasztó egy 9 éves modellért.

De nem zsákbamacska, pontosan tudjuk, mire képes, a kézzel fogható bizonyítékok és az idő igazolják a Land Cruisert.



Értékelés
Pozitív
Hatékony és bizonyított hajtáslánc, kényelmes és tágas utastér, kényelmes futás
Negatív
Ügyetlen multimédia, helyenként egyszerű anyagok, lomha gázreakció
Árak
Tesztmodell alapára
15 055 000 Ft (2018.07.04.)
Tesztautó ára
21 620 000 Ft (2018.07.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2755 cm3
Teljesítmény:
130 kW (177 LE) 3400 1/min-nél
Nyomaték:
450 Nm 1600-2400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12.70 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4760 mm
Szélesség:
1885 mm
Magasság:
1890 mm
Saját tömeg:
2165 kg
Össztömeg:
2990 kg
Terhelhetőség:
825 kg
Tengelytáv:
2790 mm
Karosszéria-kivitel:
terepjáró
Csomagtér:
621 l
Belső szélesség elöl:
1520 mm
Belső szélesség hátul:
1520 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
290 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1290 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1090 mm
Csomagtér magassága:
950 mm
Csomagtér hossza:
1810 mm
Raktérnyílás szélessége:
1180 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
2755 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
450 Nm 1600-2400 1/min-nél
Teljesítmény:
130 kW (177 LE) 3400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12.70 s
CO2-kibocsátás:
194 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
55 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.07.06. at 09:08
    Permalink

    Érdekes lenne egy Rexton G4 vs. Land Cruiser összehasonlító teszt. Nem nehéz észrevenni, hogy a koreai már több ponton ellépett a japántól, sokkal inkább “up-to-date”, viszont ezt a hihetetlen robosztusságérzetet, hogy “bármin átgázolok, nincs akadály”, a Rexton nem tudja megadni. Talán a Jeep-nél és a Land Rovernél vannak igazi konkurensei az LC-nek, esetleg a G-Merci.

Vélemény, hozzászólás?