Törilecke McLaren módra

Különleges kollekciót villantott a McLaren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A McLaren versenytörténelmét eleveníti fel egy különleges fényezésű sportautókból álló kollekció.


Három különböző fényezésen keresztül mutatja meg a McLaren, hogy mit tett le az asztalra az autóversenyzés világában. A sportautó kollekció a Racing Through the Ages névre hallgat, ami magyarul körülbelül annyit jelent, hogy a versenyzés korszakai, természetesen a saját szereplésükre vonatkoztatva. Az ötlet, hogy így mutassák be a McLaren történelmét az MSO, tehát a cég speciális autókra szakosodott részlegének a fejéből pattant ki. Mindegyik autó az 570 S típus, ám van köztük Spider, tehát kabrió változat is. Közös vonásuk az MSO (McLaren Special Operations) felirat a hátsó szárnyak szélén látható kis légterelő lapocskákon, és a versenycsíkok motorháztetőn, ileltve autó tetején. Szintén közösek a feketére fényezett, szuperkönnyű, kovácsolt alufelnik, illetve az MSO saját fejlesztésű, titán sportkipufogó rendszere. De nézzük meg a különböző fényezések jelentését!

A Muriwai, bár a képeken kékes árnyalatú, valójában fehér és az Új-Zélandon található Muriwai Beach a névadója, ahol a márka alapítója, Bruce McLaren az első versenyét teljesítette 15 évesen. Később egy házat is így nevezett, amelyet Wokingban épített. A fényezés különlegessége még a hátsó szárny oldalsó lapjain felbukkanó kivi madár feje, ami tipikus McLaren jellegzetesség.

A Papaya Spark már sokkal több autóbolondnak lehet ismerős, hiszen a McLaren első versenyautóinak színében pompázik. Az 1960-as és ’70-es években sikeresen szerepeltek ezek a versenyautók az IndyCar a Can-Am és a Formula 1 futamain is.
Hirdetés

Végül a Sarthe Grey következik, amely az 1995-ös Le Mans-i 24 órás versenyen aratott győzelemnek állít emléket. Akkor a McLaren F1 GTR versenyautók az első, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a 13. helyeken végeztek. Maga a sötétszürke szín az F1 GTR fényezését utánozza, a név pedig a pálya teljes nevéből eredeztethető (Le Mans’ Circuit de la Sarthe). A hátsó szárny oldalsó elemén ebben az esetben a „24 HEURES DU MANS – WINNERS 1995” felirat díszeleg. Neked melyik változat tetszik a legjobban?

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.15. at 21:08
    Permalink

    öööö, hát ez nem sok, ilyen rókabőr lehúzós dolgokat Marchione csinált a Ferrarival.
    Sőt a Meki már sokkal komolyabb standot hozott össze tavasszal Párizsban: http://egzostive.com/retromobile-2018/
    Ott konkrétan nem “megidézte”, hanem el is hozta a discső múlt verdáit, pl a sárga Canam autót ami Bruce Mclaren életét követelte. A teljesség kedvéért a standdal a Richard Mille svájci óragyár készült a Mclaren tiszteletére, hoztak egy Mclaren Fordot és egy Hondát (az egyikkel Hunt, a másikkal pedig Senna nyert címet), és a legelső Formula-1-es versenyautójukat (1966-os M2B), de éppúgy akad Indy és Canam szériás autójuk, ahogy a legendás Mclaren F1 versenyváltozata, és persze két aktuális utcai modell is.

    Na valami ilyesminek képzelem el amikor valaki rágyúr egy kis múltidézésre 🙂

Vélemény, hozzászólás?