Törökországban készül a Toyota CH-R

A motor Angliából, a váltó Lengyelországból érkezik a Törökországban készülő CH-R-hez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is megkezdődött a Toyota CH-R crossover európai gyártása. A törökországi üzemben szerelik össze a hibridként is készülő városi vagányt.


A CH-R az első hibrid hajtással is készülő jármű Törökországban. A Priusból ismert rendszer Angliából érkezik, nyomatékosztója pedig Japánból, ennek gyártását egy 150 millió eurós beruházásnak köszönhetően a lengyel üzem veszi át 2018-tól. A nyolcadik Európában gyártott Toyota modell 1,2-es motorja már itt készül, így három európai üzem közös munkája az új crossover, amit már itthon is láthattunk.
Hirdetés
Kétezer új munkahelyet teremtett a CH-R gyártása a Toyota török üzemében, éves szinten 150 ezerről 280 ezer autóra növelik a gyártókapacitást. Az első japánon kívül gyártott TNGA padlólemezre épülő Toyota exportálása az USA illetve Kanada felé is innen történik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:23
    Permalink

    Kinek a pap, kinek a papné 🙂 . Nekem tetszik a formája, én pont a számomra már túlontúl konzervatív európai formákért nem vagyok oda. Európai szemmel nézve is voltak ennél sokkal rondább autók már 🙂 .

  • 2017.10.28. at 00:23
    Permalink

    Egy milliós autónál még megérti az ember, hogy száz kilométereket utaznak az alkatrészek, de pl. egy joghurt, vagy más -bőven ezer forint alatti – áruknál is utazik ennyit a termék, ami érthetetlen.

  • 2017.10.28. at 00:23
    Permalink

    Hibrid rendszer Angliából, nyomatékosztó Lengyelországból, mindez Törökországban összerakva. Vérbeli japán autó! Érdekes, ennyivel olcsóbb a török munkaerő, hogy még a vámok és a szállítási költség ellenére is megéri ott gyártani.

Vélemény, hozzászólás?