Tovább drágulhatnak az üzemanyagok

Újabb üzemenyagár-emelkedést várhatunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem érdemes odázni a tankolást, március második hete is áremelkedést hozhat a benzinkutakon.


Míg az elmúlt év során igen jelentős árcsökkenést tapasztaltunk mind a benzin, mind a gázolaj esetén is, és a mínuszokból még februárra is jutott (hogy egy kiváló, ám mindenképp helytálló képzavarral éljünk), március első hete már drágulást hozott. Szerdán még csak a benzinnél, pénteken azonban már a gázolajnál is, hogy a két üzemanyagfajta literenkénti átlagára egyaránt 304 forintra emelkedjen.
Hirdetés

Mint arról a GKI Energiakutató a hétvégén beszámolt, a mediterrán tőzsdéken a benzin ára 7,7, a gázolajé 7 százalékkal került feljebb. Közben erősödött ugyan az euró és a forint is a dollárhoz mérten, ám így is várható egy 3-4 forintos drágulás a benzinnél és egy 2-3 forintos a gázolajnál. Az átlagárak így is 310 forint alatt maradhatnak majd, amivel még mindig jelentősen távol lesznek az egykori, 2012 első felében tapasztalt 450 forint körüli csúcsszintektől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?