Tovább eshetnek az üzemanyagárak

Jó hír az autósoknak, olcsóbb lehet a tankolás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világpiaci adatok szerint jövő héten is apadhatnak a hazai üzemanyagárak.

Szerencsés heteket élnek üzemenyagár-szempontból az autósok, hiszen a már eleve kedvezőbb benzinárat hozó múlt héten a forint erősödése és az üzemanyagok árának nemzetközi apadása miatt árcsökkenést jósoltak az elemzők, ami el is következett, a Mol szerdai bejelentése után péntektől 10 forinttal lett olcsóbb a benzin, 5-tel a gázolaj.
Most ismét a benzin fokozott, 2,4 százalékos, s a gázolaj 1,4 százalékos - világpiaci - árcsökkenéséről számol be a porfolio.hu. Volt is honnan esnie a benzinnek, ám most világszerte a gazdasági fejlődés torpanására utaló jelek láttak napvilágot, s ez visszafoghatja az üzemanyag-keresletet, ami nyilvánvalóan az árak apadását eredményezi. Az árcsökkenés nálunk ráadásul még jelentősebb, ugyanis a nemzetközi piac kedvezően reagált a kilátásba helyezett IMF-tárgyalásokra, s ennek következtében a forint 2,2 százalékkal erősödött a dollárhoz mérten. Forintban tehát az előző heti szinthez mérten a benzin 4,5, a gázolaj 3,5 százalékkal lett olcsóbban beszerezhető.
Hirdetés

Utóbbiak alapján nem kétséges, hogy jövő héten a töltőállomások árai is esni fognak. Annak mértéke azonban kétséges, nem kizárt, hogy mindkét üzemanyagfajta akár további 5 forinttal kerüljön kevesebbe jövő héttől. Ennek eredményeként a benzin 3 hét leforgása alatti árcsökkenése a 20 forintot is elérheti, mely 50 liternyi tankolásnál az április közepi szinthez mérten már 1000 forinttal szerényebb számlát eredményezne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?