Trackwood – a fogalom. Augusztus 22-én és 23-án Máriapócson

Fizetett hirdetés

Drifting.hu Magyar Profi Drift Bajnokság - Trackwood 2014

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Drifitng.hu Magyar Profi Drift Bajnokság utolsó nyári versenyhétvégéje Máriapócson, a fogalommá vált Trackwood fesztivál lesz.

Magyarországon egyetlen olyan drift verseny van, mely mára már fogalommá vált. Egy olyan verseny, melynek neve hallatán nemcsak hazánkban, hanem egész Európában felkapják a fejüket azok, akik imádják ezt a sportot. Ez a verseny nem más, mint a Trackwood, mely évről-évre egyre több nézőt és versenyzőt vonz a máriapócsi katlanba. 2014. augusztus 22-én és 23-án ismét Máriapócs lesz a Drift Mennyország székhelye, hiszen három kategória legjobb pilótái állnak majd rajthoz, hogy füstbe borítsák a pályát és az ellenfél szélvédőjét, hogy a másik pilóta csak a tudására és legfőképp a szerencséjére hagyatkozhasson a legkeményebb és legvadabb csaták során. Egy hétvégén, egy pályán lesznek láthatók a Street kategóriában, a Pro kategóriában és az EEDC keretein belül induló legjobb versenyzők. A Street pilóták számára a megmérettetés a kis nyomvonalon zajlik majd, és csak olyan autókkal indulhatnak, melyben nincs se turbó, se kompresszor, se nitro – csak egy ügyes kezű pilóta.
A hétvége királyai most nem csak a Pro, valamint a City Drift Challange Pro Series legjobb magyar pilótái lesznek, hanem a hazánkba látogató Eastern European Drift Championship (EEDC) legjobbjai, akik múlt évben bebizonyították, hogy nem félnek sem a magyaroktól, sem a sebességtől. Közel 140 km/h tempóval estek be az első kanyarba és küzdöttek meg a fizika törvényeivel - ez várható idén is.
Már több olyan külföldi pilóta nevezett a versenyre, akik neve biztos garancia arra, hogy senki nem távozik a versenyről izgalmak és felejthetetlen élmények nélkül. Talán elég, ha mindössze három nevet ragadunk ki közülük: Pawel Trela, Alex Golovnya és Dmitriy Illyuk… Ez a három pilóta már elég lenne ahhoz, hogy pár hétig mindenki róluk álmodjon füstös, mesés köröket. A Trackwood szervezői természetesen nem érik be velük, itt lesznek a legjobbak az EEDC és a magyar bajnokság indulói közül.
Hirdetés
A pénteki nap az edzésé lesz, egész nap tréningeznek majd a legjobb magyar és külföldi pilóták. Annak érdekében, hogy ne csak a szerencse, hanem az égiek is velük legyenek a szombati versenyek folyamán, pénteken este felvonulnak a városban, majd japán szokások alapján az atya megáldja a versenyzőket és autóikat.
A szombat délelőtti edzések már biztosan a délutáni és esti futam lázában folynak majd. A magyar pilóták versenyei street és pro kategóriában a délután folyamán, míg az EEDC bajnokság futama már az éjszakába nyúlóan kerül megrendezésre. Hihetetlen és örök élmény minden egyes éjszakai párbaj mindenki számára, hiszen nem elég, hogy a pilóták őrült tempóban és szögekben próbálják lekövetni a másik mozgását, hanem még az éj sötétjével is meg kell birkózzanak. Adott így egy reflektorokkal bevilágított tempós pálya, fantasztikus pilóták, és egy vélhetően kellemes hűvös nyári éjjel. A szervezők szerint az év versenye lesz ismét, hiszen mára a Trackwood már nem egyszerűen egy név, a Trackwood mára már fogalom.
További részletek, nevezési lista és friss információk: http://drifting.hu/hirek/trackwood.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?