Triber: a Renault, ami a magyar piacot is meghódíthatná

Indiában mutatkozott be a Renault Triber, egy hétüléses olcsó crossover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a hazai piacon fontos az ár/érték arány és hétülésesség, hanem például az indiain is, ami persze jóval nagyobb a miénknél. Nem meglepő, hogy a Renault Triber ott mutatkozott be.

Európában a Renault jó árfekvésű, úgynevezett budget márkája a Dacia, de a globálisan is erős márka számos helyen saját néven árul olcsó modelleket, s ár/érték arányával sehol sincs gond. Legújabb versenyzőjük, a teljesen váratlanul bemutatkozott Triber Indiában, Delhiben debütált. Árát kedvezőnek mondják, s a Triber az egyik kulcsszereplő lesz a tervek szerint a Renault azon stratégiájának, mely szerint 2022-re eladásait csaknem megduplázva évi 5 milliós eladási számot ér el.
Hirdetés
A Triber kifejezetten Indiának készült, ahol a családok több mint fele legalább 5 tagú, így sokaknak fontos, hogy akár 5-7 személyes, jól variálható autója legyen. A Triber ilyennek ígérkezik, friss és a Renault palettájához jól illő megjelenéssel, mindössze 3,99 méteres hosszal és 2,636 méteres tengelytávval. Csodák persze nincsenek, hét ülés mögött mindössze 84 literes csomagtér marad, hattal azonban már 325 liter áll rendelkezésre, míg az öt üléssel adódó 625 literes csomagtér a kategória legjobbja, A beltér formái abszolút vállalhatók, a műanyagok viszont vélhetően mind kemények. Technológia viszont bőven juthat a Triberbe is: egyebek mellett kulcs nélküli nyitás-indítás, parkolóasszisztens, érintőképernyős navigáció. A nem egész 1 tonnás Renaultr Triber egyetlen motorja az alap Dacia Loganból ismert 1,0 literes, 72 lóerős, 96 Nm nyomatékú szívó benzines, váltója 5 fokozatú kézi. Az újdonság Indiában már az idei év második felében, azaz hamarosan piacra lép, ha nálunk is tenné, a nagycsaládosok júliustól induló 2,5 millió forintos ártámogatásával a Renault slágere lehetne, ám európai színre lépése nem várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.06.21. at 23:17
    Permalink

    Egész jó! Valamit tudnak a Renaultnál, mert 4 méternél kisebb autóba 7 ülést tervezni, az nem semmi, de az sem, hogy 5 ülés mögött 625 (!!!) literes a csomagtér. A műszerfal esetében egyébként a digitális az olcsóbb megoldás (a mechanikus dolgok gyártása sokkal bonyolultabb és így drágább is).
    A motor azonban rém gyenge. 1 literes szívó 96 Nm-rel nem tudom mit fog kezdeni 7 személlyel egy emelkedőn.

Vélemény, hozzászólás?