Tripla X helyett tripla V az Aston Martintól

Az Aston Martin Vantage leköszönő generációjának hattyúdala

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újra felkerül az emlékezetes V600 jelzés néhány Aston Martinra.


Az első V600 jelölésű Aston Martin 1998-ban gurult az utakra. Akkor a V8 Vantage legextrémebb változatának számított, és ezt a különlegességet igyekeztek az új változatnál is elérni. Az új tripla V jelölésű modell alapját a V12 Vantage adja, de nem a legújabb generáció, úgyhogy a limitált szériás modell egyben a leköszönő széria hattyúdala. Az autó orrában hatliteres, V12-es motor dolgozik 600 lóerővel, amelyhez a manapság szinte már egzotikumnak számító hétfokozatú manuális sebességváltó kapcsolódik. Az autó további különlegessége az adaptív lengéscsillapító, amely három fokozatban állítható.
Hirdetés

A V600 külsejét jól láthatóan megkülönböztették a „mezei” változatoktól. Rengeteg szénszálas elemet használtak fel, hogy még agresszívabb legyen az összkép, illetve, hogy az 1990-es évek modelljére hasonlítson. A motorháztető jellegzetes domborítást kapott, amely mellett apró lyukak díszítik a fedelet. A légbeömlő szintén lyuggatott, egy reszelőre emlékeztet, de természetesen mindezt úgy oldották meg, hogy a motor hűtése megfelelő maradjon. Változtattak a küszöbökön, illetve a szénszálas diffúzor is új kialakítású hátul és a négy kipufogóvégződést is ebbe az új egységbe illesztették bele. Végül a versenyautókon látott megoldással, központi anyacsavarra rögzített kovácsolt alumínium felnik teszik fel az i-re a pontot.

A szénszálas műanyagok uralják az utasteret, ám még sötét eloxált alumínium is felbukkan, illetve az elmaradhatatlan bőr is említést érdemel. A tömegcsökkentés érdekében az ülések könnyű szerkezetűek, a vezető pedig egyedi műszerekről olvashatja le a fontosabb adatokat. Az autó nemesítéséért a Q by Aston Martin felel, akik mindössze 14 darabot gyártanak. belőle. Hét kupé és hét roadster készül az üzemükben kézzel. Az autókat a harmadik negyedévben kapják majd meg az ügyfelek.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?