Triturbó dízellel is frissül a 7-es BMW

Júliusban debütál a faceliftes 7-es BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiderült, hogy két hónap múlva már meg is érkezik a kereskedésekbe a 7-es BMW frissített változata - akár 740 Nm nyomatékú dízelmozdonyként.

Befejezhette a BMW a faceliftes 7-es sorozat fejlesztését, erre utal, hogy Norbert Reithofer ügyvezető egy csütörtöki telefonkonferencia során elárulta, még júliusban debütálhat a harmadik generációjával 2008 óta piacon lévő széria frissített kivitele - írja a carscoop.com. Részletekkel, hivatalos információkkal még nem szolgálhatunk, a változtatások vélhetően kimerülnek a lökhárítók, a LED-es nappali menetfénnyel gazdagodó lámpák és a vesés maszk finom átdolgozásában, új felnik bevetésében, az utastérben még finomabb anyagok felhasználásában.
Hirdetés

A motorpalettán két új blokk jelenhet meg, az egyik V8-as benzines, a másik sorhatos dízel, az a triturbó egység 375 lóerővel és 740 Nm-rel, amit már több más BMW kapcsán is megszellőztettek. Hogy 750d-nek vagy 7 M Performance-nek fogják hívni, még nem tudni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?