Tud ez menni végre! – Renault Espace 1.8 TCe

Renault Espace 1.8 TCe EDC Initiale Paris 4Control teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Zavarba ejtően kis motorjai után a Renault is rátért arra az útra, amin már elfogadható méretű motorok kerülnek az autóikba. Az 1,8-as Espace nem csak kényelmes, de menni is tud, hála a sportos léleknek.


Melyik szótól áll föl a szőr az újautó vásárló hátán? Downsizing, a divat, ami nagyjából kiirtotta a tisztességes méretű motorokat az autókból. Persze, a gyártóknak nem volt sok választásuk, a szabályzásokat követni kell, a Renault pedig az egyik legékesebb példa volt arra, hogy mennyire mélyre lehet menni hengerűrtartalomban. Ezer köbcenti alatt is kínálnak motort, jól ismerjük a 0,9-es benzinest, és valójában nincs is vele sok gond, erő van bőven, de ott a kényes turbó, amiről a legtöbb tulajdonos hallani sem akar, hiszen egyből hat számjegyű szervizszámlák kezdenek el hullani a szeme előtt. A szervizelés sarkalatos pont, tény, hogy kényesebbek az új motorok, mint a régi hagyományos szívók, de megfelelő karbantartással ezek is életben tarthatóak. Vezethetőségben egyetlen hátrányuk van, az apró lökettérfogatból adódóan szinte egyáltalán nincs motorfék, menés közben viszont jóval rugalmasabbak.

Nagyon furcsán hangzott, hogy a hatalmas Espace-ba is csupa 1,6-os motor került. Na, most ez változott.



Szerettük, és a mai napig úgy tűnik, hogy az 1,6-os dízel a legjobb választás az akár hétüléses Espace-hoz. Ellenben a dízelmizéria első hullámai között kapálózva a Renault egy olyan benzinmotort lógatott az egyterű orrába, amitől mindenki megnyalja a tíz ujját, azok meg pláne, akiknek mond az valamit, hogy Renault Sport.

A viszonylag kis térfogatok után most egy 1,8-as motort kapott az Espace, ami már leírva is egész jó összhangot sugall.

Ekkora motor már szívóként sem lenne rossz egy ekkora karosszériába, pláne turbóval. Ez a színtiszta rightsizing, se nem nagy, se nem túl kicsi, pont arra elég, amit várunk tőle, vagy még egy kicsit többre is. Az 1,6-os, 200 lóerős benzinessel nem volt túl mozgékony, lomhának sem nevezhető, de érződött, hogy egy kicsit kevés. Ez az 1,8-as csak 25 lóerővel erősebb, de 40 Nm nyomatékkal combosabb annál, ráadásul a sportrészleg finomhangolta.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az Espace-ból sportautót csináltak. Igaz, nagyjából ugyanez a motor került az Alpine sportautóba 252 lóerővel és a Megane R.S.-be, kezdésként 280-nal, azért a hangolása teljesen más. Míg a sportmodellekben a minél magasabb fordulaton leadott teljesítmény a cél, az Espace-nál az alacsony fordulaton elérhető legnagyobb nyomatékra hegyezték ki. 300 Nm a plafon 1750-es fordulatnál, ehhez egészen más turbót is használnak, más a szívósor, a kipufogó, meg úgy az összes kiegészítő egység, így erős túlzás, hogy ugyanaz az 1,8-as, pusztán ugyanazokra az alapokra építkezik.

Beindítva már az autó mellett állva is biztató, nem hangos, sem a motor, sem a kipufogó, mégis hallani, hogy nem egy kávédaráló dolgozik a meredek géptető alatt.

Elég rugalmas, szinte alapjárattól kezdve kellően húz, mindig van tartalék, ám kicsit zavaró, hogy a hajtás nagy gázra csavargatja a kormányt a kezünkben. Határozott indulásnál, főleg kikanyarodásnál az ívbelső kerék el is pörög, jóval hamarabb, mint várnánk.
Hirdetés

Erőből tehát nincs hiány, a hetes duplakuplungos váltó teszi a dolgát, de a bizonytalan indulások miatt még mindig jobban szeretem a hagyományos bolygóműves automatát. Az 1,8-as fogyasztása hangyányit több papíron, mint az 1,6-osé, a vegyes érték 6,8 liter. A fedélzeti számítógép szerint alá is ment nagyrészt országúti szakaszon használva, 6,6 literrel kecsegtetett, városban 8,5 liter fölé nem ment a számláló. Próbálgatás, gyorsulgatás, egy-két tempósabb kanyarvétel mellett főleg óvatosan használtam, javarészt városban.

Tankolás után kiderült, most kapaszkodjanak meg, 9,9 liter folyt bele 100 kilométerenként.

Vigyáztam, esküszöm, ezért is letaglózó az adat, pláne, hogy ennyit egyszer sem írt a kijelzőn. Kicsit átverve érzem magam, de ha azt vesszük, hogy milyen dinamikusan is mozog vele az Espace, és hogy az 1,6-os is benyelt ennyit, akkor nincs több kérdésem.
Furcsamód régóta vágytam már erre az autóra, pedig pazarlás egy ilyen pompás hétülésest egyedül használni. Ez az Initiale Paris csúcskivitel – mennyire szép már ez az elnevezés is – minden jóval megpakolva, színátmenetes bőrüléseivel, prémium hangszigetelésével és összkerékkormányzásával olyan, mint egy hatalmas, jóságos bálna, ami olyan finoman mozog, hogy a porcelánboltban rendet tudna tenni az elefánt után.

Ezen a szinten már alapáras a 4Control, amivel ekkora testtel is kompaktokat megszégyenítően mozog városban, szűk parkolóházakban.

A kormányzás könnyed, sportban kicsit keményedik, ami jót tesz neki. Ha mindent sportba kapcsolunk, kapunk jobb gázreakciót, később kapcsoló váltót, keményedő futóművet, meg hanggenerátort, amiből nem fontos mindegyik. Alapvetően úgysem sportolnánk, hisz azt a család nem feltétlenül élvezné, ellenben a kormányzásnak és a futóműnek jót tesz a keményítés. Utóbbinak azért, mert alapból egy fekvőrendőrről leérkezve hármat libben a feneke, számoltam. Sportban csak kettőt, így a tengeri betegség csak később érkezik.

A futómű továbbra is a leggyengébb pontja, nagyokat szólnak a 19-es kerekek, így az úthibák kerülgetése szinte már rutinná kell váljon, ha nem akarjuk hallani a nyekkenéseket. A Bose hifi csodásan szól, az anyagok még engem is megleptek, mennyire kellemesek, az meg pláne, hogy mennyire praktikus az Espace.

Ritka, hogy egy ilyen mai divat szerint készült, crossovernek álcázott, kicsit emelt autónál még ezt is figyelembe vegyék a praktikumot.

Az Espace-ban volt hely kitalálni, hogyan is legyenek a tárolórekeszek. Amik többsége simán elnyel egy kétliteres palackot, vagy akár kettőt is, mint az érintésre kicsúszó kesztyűtartó, vagy az eltakart középkonzoli rekesz.
A közel csúcsfelszereltségű Initiale Paris szinte mindent megkap kicsit több mint 13 millió forintért, ha kérjük a két hátsó ülést 300 ezerért, meg még pár apróságot, akkor sem érjük el a 15 milliót, amiért borzalmasan sokat kapunk az Espace személyében. Közvetlen konkurense talán épp házon belül, a Grand Scenic, hisz ilyen teljesítménnyel a Volkswagen csoportnál nem kapni benzinmotort, a Fordnál pedig épp eltűnt az S-MAX Vignale. Persze, ezek csak a katalógusárak, mint tudjuk, ezen lehet még faragni megrendeléskor, és nem is árt. Mindent összevetve az Espace ár-érték aránya elég meggyőző, az 1,8-as turbómotorral pedig a menettulajdonságok is sokat javultak.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes, tágas, csöndes utastér, remek variálhatóság, praktikus rekeszek, erős 1,8-as turbómotor
Negatív
Nagyokat szól a futómű, hátul túl lágy hangolású, magas fogyasztás
Árak
Tesztmodell alapára
13 099 000 Ft (2018.04.08.)
Tesztautó ára
14 354 000 Ft (2018.04.08.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1798 cm3
Teljesítmény:
165 kW (224 LE) 5600 1/min-nél
Nyomaték:
300 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
Végsebesség:
224 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4857 mm
Szélesség:
1888 mm
Magasság:
1675 mm
Saját tömeg:
1685 kg
Össztömeg:
2393 kg
Terhelhetőség:
708 kg
Tengelytáv:
2884 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
247 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
910-950 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
140-270 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1340 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1120 mm
Csomagtér magassága:
480-820 mm
Csomagtér hossza:
1070 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2000 mm
Raktérnyílás szélessége:
1020 mm
Raktérnyílás magassága:
815 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1798 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
300 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
165 kW (224 LE) 5600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
224 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
CO2-kibocsátás:
152 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.04.26. at 21:30
    Permalink

    Szerintem a fogyasztás rendben van. Mit vártunk egy 1,7 t autótól? Ennyit simán a 2,0 l Lagunám is megeszik. Hát hogy a kijelző nem pontosat mutat, megszoktuk. Eddigi autóim egyike sem tudott pontos lenni, vagy alatta , vagy felette, a szórás: 0,5-1,8l/100 km (Civic, Laguna, Megane, R19, R5, Corsa). Az sem mellékes, hogy mennyi km volt az autóban, a fogyasztást az is befolyásolja (bejáratós időszak). Akármennyire is mondják a kereskedők, hogy lehet neki nyomni, azért kell pár ezer-esetenként 10-20e km mire beáll a fogyasztás. Na meg ahogy ez az autó használódik, azért 1 db tulajdonos teljesen más (főleg akinek saját zsebére megy az a 14 milla). Szóval nem kéne ennyire szörnyülködni, bocsánat kapaszkodni!

Vélemény, hozzászólás?