Tudja, hol a helye – Audi A6 allroad

Audi A6 allroad quattro 3.0 TDI, 2012 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétévesen már nehéz olyannak mutatnia magát egy prémiumautónak, mint újkorában, pláne Magyarországon. Nem a korrektül megőrzött autókhoz vagyunk szokva, de itt egy ellenpélda.

Hányatott sorsa van itthon a használt prémiumautóknak, mert mindenki arra vágyik, de csak kevesen engedhetik meg igazán. A rengeteg import autó között jellemző a 10 év alatti prémium termék, melyek mélyen piaci ár alatt kerülnek Magyarországra, ezzel lényegében hazavágva az először itthon forgalomba helyezett és szervizelt, vezetett füzetecskével piaci értékének megfelelő áron kínált autók keresletét. 10 éves korához közeledve valahogy egyik importált autó sem az igazi, nyilván ki lehet fogni szépet és tisztelet a kivételnek, de nem véletlenül kerülnek azok ide. Éppen ezért néha nehéz is felfogni, milyen állapotú lehet egy valóban prémium termék, ha azt úgy tartják, ahogy azt korában a gyártó is szánta, amikor minden megfelelő javítást, karbantartást a megfelelő alkatrészekkel és technológiával végeznek el a megszabott időben.

Drága lesz a fenntartás? Naná, prémiumautóról beszélünk, úgy is kell hozzáállni.

Ez a fekete A6 allroad is csak egynek tűnik a számos fekete kombi közül, amikkel az utcán találkozunk. M-es rendszámából azért már lehet sejteni, hogy nem importált autó, 2012-ben került először forgalomba, méghozzá Magyarországon. Sokszor beszélünk az ideális vevőről, megpróbáljuk beskatulyázni a tökéletes tulajt, hogy kinek is szánhatta az adott modellt a gyártó, de nem épp jellemző, hogy valóban úgy is lesz.

Az allroad modellek esetében az Audi természetesen a tehetős vevőket célozta, közülük is leginkább valamilyen úri hóbortot űzőknek, mint például hobbi vadászoknak.

Ennek az autónak az első tulajdonosáról nem tudunk semmit, jelenlegi gazdája viszont alapos utánanézés és korábbi A6 Avantok után jutott az allroadhoz. Családapaként szüksége volt a kombi méreteire, az SUV-k nem az ő világa, amit valahol meg tudok érteni. Üzletemberként elegáns autó kellett, a napi ingázás pedig az ország legtávolabbi pontjait jelenti nála, így a hosszú távon való kényelem és főként a megbízhatóság is szempont volt. Bányamérnökként az úti cél megközelítése üzemszerűen a földutakat, munkagépek által kijárt ösvényeket jelenti, ebbe a halmazba tökéletesen passzol egy ilyen A6 allroad. Fontos, hogy tudjuk, mire is fog kelleni a kiszemelt autó, ide már egy alap Avant nem feltétlenül lett volna elég. Az allroad légrugós futóműve aszfalton kényeztetően ringató, földútra hajtva sem másabb, de összesen 4,5 centivel meg is emelhető. Ezzel együtt keményedik is a rugózás, vagyis a bólogatás nem jellemző a mozgására, ami a közel 5 méteres hossz és a 3 méteres tengelytáv mellett nagy segítség.

Az A6 trükkje a mezőny további indulóival szemben, hogy nem csak 35 km/h-ig tarja meg a futómű 3,5 centis emelését, hanem 80-ig, így földúton haladni is lehet vele tempósan, nem mellesleg a menetkomfort mit sem változik az aszfalton haladáshoz képest.

Kényelmes, nagyon is, a bőrfotelekből így a nyári hőségben hiányzik a szellőztetés, de nagyon puhák és jó a tömésük, a huzat pedig vastag bőrből készült, nincs is rajtuk sérülés. Hétéves korára már lehetnének bajai, de az egyetlen, amit észreveszek a földúton való közlekedés alatt, az a csomagtérben mocorgó kárpitelemek cicergése, egyébként rettenetesen merev a karosszéria, és főként csöndes.
Hirdetés
Állapotát tekintve újszerűnek mondható, ha valaki igényes az autójára, akkor fenntartható ez az állapot, persze a minőségi anyaghasználat is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy ilyen A6 lassan öregedjen. Nincs kifényesedve a kormány, nincsenek lekopva a gombok, az MMI tekerője még mindig fémes recegéssel kapcsolható. Ja, és a kijelző elbújtatható! Hátul gyerekek szoktak utazni, mégsincs összerugdosva az ülés, vagy feltűnően megkarcolva bármi, mintha sosem ültek volna ott. A kiváló állapot itt nem csak a látható dolgokra vonatkozik, a lemezek alatt azt a gondoskodást kapta, amit terveztek hozzá, persze nem az olcsó fajtából. A V6-os TDI biturbó verziója dolgozik benne, a 313 lóerős motor csodásan selymesen jár, amennyire még egy sorhatos sem tud, kipufogójába épített hanggenerátorával pedig izgalmasan is képes szólni. Persze az erő a lényeg, 650 Nm nyomatékot küld mind a négy kerékre a Torsen differenciálműves quattro hajtáson keresztül.

Aszfalton döbbenetes gyorsításra képes, terepen, mély sárban sem hozható zavarba, de a technika azért nem volt gondozásmentes.

Futásteljesítményét tekintve az utóbbi egy év volt a mérvadó, 98 000-et mutatott az órája a vásárláskor, most pedig hajszálnyira van a 170 ezertől. 15 000 kilométerenként cseréltek benne olajat, ez négy alkalmat jelentett az elmúlt évben, plusz fékbetéteket. A legjelentősebb probléma egy lambdaszonda hibája volt a kipufogórendszerben, amitől letiltott az A6. A hibás alkatrész nem túlzottan nagy tétel, ám a cseréje és az ezzel járó munkadíj nagyon is az. A két ugyanolyan szenzor közül a diagnosztika nem közli, melyik a rossz, de a legfontosabb, hogy bontás nélkül hozzáférhetetlen, ami itt a motor teljes kiszerelését jelenti, mivel a szenzorokat a kipufogócsőre felülről erősítették. A V6-os TDI-t kiemelték a helyéről, cserélték a hibás jeladót, majd vissza, 350 000 forint volt a javítás. Hebrákolásról szó sem lehetett, mindent gyári technológiával és alkatrésszel cseréltek, szervizkönyve is végig vezetett.

A prémiumautók értékvesztése jelentős és egyben letaglózó is.

Az egy évvel ezelőtt 9 millióért vásárolt, vezetett szervizkönyves autóért a Welt Auto már csak 6,7 millió forintot adott volna, miközben az állapota jelenleg nem rosszabb, mint volt, sőt.

A vétel után lomhának tűnt, első tulajdonosa vélhetően javarészt városban használta főleg alacsony fordulaton, amitől a szívósorok és a turbók alaposan lekokszolódtak.

Ezt a problémát az első pár hosszabb autópályázás meg is oldotta, azóta tökéletesen húz a TDI. A nyolcfokozatú bolygóműves váltó szoftverét is frissítették, ezen a ponton még mindig lehetne ügyesebb, de így is messze jobban muzsikál, mint a gyengébb verzió a duplakuplungos váltóval. Frissítették a navigációját is, tökéletesen naprakész és az MMI szoftvere sem tűnik réginek, még vannak piacon modellek, amiben ezzel találkozunk az Audinál. Futásteljesítménye nagyot ugrott az utóbbi évben, de gondoskodása is, amivel sikerült tökéletesen megőrizni az állapotát. Újkori értékének jelentős részét mára elvesztette, presztízse és kényelme, műszaki tartalma viszont modern, prémium hangulata és minőségérzete pedig még mindig kikezdhetetlen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.06.28. at 15:27
    Permalink

    Közel annyi éves, mint az orvos tulajdonostól tuning BMW a másik reklámcikkben.
    Erre tényleg vigyáztak, felniken semmi komoly sérülés, néhány sérülés az orrán azért van, meg némi mosokarc, de amúgy korrekt állapot.
    Viszont ha letakarom a lámpákat és csak az autót nézem, olyan, mintha 20 éves modell lenne..

  • 2019.06.28. at 22:12
    Permalink

    Én mindig úgy kerestem kocsit, hogy magyarországi vásárlás legyen kevés km-rel. A sok okos autós újságíró meg mindig azt írta, hogy nem a km-t kell nézni, mert lehet, hogy 300 ezret ment, de autópályán, jobb, mint 35 ezer a városban, meg hasonlók. Lehet persze ilyen is 100-ból 1-2, de a cikkben is beigazolódott, hogy ez a két szempont talán a legfontosabb. 98 ezer km egy ilyen autónak nagyon kevés 6 év alatt. Igaz most az utóbbi évben azért kapott rendesen 🙂
    Amúgy én azt hittem, hogy már nem nagyon van bányánk, esetleg kavicsbánya, meg homokbánya külszíni fejtéssel. Nem tudom, mit csinálhat egy bányamérnök az ország legtávolabbi pontjain.

Vélemény, hozzászólás?