Tudod mit jelentenek a Lexus típusnevei? A japánok elárulták!

Annyit leszögezhetünk, hogy nem vitték túlzásba a gondolkodást, amikor nevet adtak modelljeiknek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus kétbetűs típusnevei elég semmitmondók, pedig a bennük elrejtett üzenet segít pozícionálni a különböző modelleket.

A gyártók többsége igyekszik könnyen megjegyezhető és szépen csengő nevet találni típusainak, mások inkább számokkal (BMW) és osztályokkal (Mercedes-Benz) kategorizálják autóikat, utóbbiak inkább a különböző modellek egymáshoz viszonyításában adnak támpontot. A Lexus két betűvel és számmal segít a tájékozódásban, utóbbi a motorra utal, a betűk jelentése viszont kevéssé ismert, amin most segít a Lexus.
Hirdetés
A már kifutott CT becsületes nevén Creative Touring (kreatív túrázó), ebben az esetben a kreativitás a hibrid hajtásra utal, ami vitatható, a Priusról lehúzott második bőr azért nem egy óriási újítás. A túrát azért gyömöszölték bele a névbe, nehogy valaki azt higgye az akkumulátor megeszi az összes helyet. A kompakt Lexusban 375 liter várja a csomagokat. Az ES már a nagyobb Lexusok közé sorolható, ezért az Executive Sedan (ügyvezetői szedán) elnevezést kapta. Ez már sejteti, hogy az átlagosnál nagyobb fizetés szükséges a megvásárlásához (21,3 millió az indulóára), a modell egyébként a Toyota Camry műszaki rokona. A dedikált luxust a LS jelenti, erről a Luxury Sedan név nem hagy semmi kétséget. Maga a típus mondhatni a Lexus alapköve, az 1989-ben debütált márka két típussal lépett piacra, akkoriban az ES 250 és az LS 400 közül választhattak az érdeklődők, utóbbi megbízhatósága és minősége legendássá vált, sikeresen megalapozta a japán luxusmárka hírnevét. A GS nevén sem gondolkodtak túl sokat, ez egyszerűen nagy szedánt (Grand Sedan) jelent. A típus az LS alatt helyezkedett el, 2020-ban viszont leállt a gyártása, vélhetően a SUV-mánia miatt már nem volt gazdaságos négyféle szedánt kínálni. A GS hiányát Európában az ES hetedik generációja pótolta. Az IS olyan mint egy sportzakó, viszonylag elegáns, de szűkre szabott. A hármas BMW japán konkurense nevében is sportos, az IS az Intelligent Sport rövidítése. A jelenleg futó harmadik generáció már a 10. évébe lépett, ezért olyan pletykák is felröppentek, hogy utód nélkül szűnik meg a középkategóriás modell. Az RX-szel ráérzett a Lexus az eljövendő divatra, az első nemzedék 1998-ban érkezett. Neve ragyogó crossovert jelent (Radiant Crossovert), ami 20 évvel ezelőtt még valóban ragyogóan újszerűnek hathatott, mára viszont rengeteg konkurenssel kell megbirkóznia az RX-nek. A Lexus UX és NX a kisebb városi terepjárók táborát gyarapítja, ami mostanában igen kelendő. A kettő közül az NX a nagyobb (a hosszúsága 466 centi), de még ez is agilis a gyártó szerint, ezért rá is sütötték a fürge crossover bélyeget (Nimble Crossover). Az UX hajszál híján a 4,5 méteres hosszon belül maradt, így városi felhasználáshoz is kedvezőek a méretei. Jól tudják ezt a Lexusnál is, ezért egyszerűen városi crossovernek (Urban Crossover) anyakönyvezték. Mifelénk ismeretlen a két nagyobb Lexus terepjáró, mindkettő alapját a Toyota Land Cruiser szolgáltatja, így valódi terepképességekkel rendelkeznek. Aki figyelmesen olvasta a fentebb található Lexus típusokat, az könnyen kitalálhatja a rövidítések jelentését. A Grand Crossover az olcsóbb, a Luxury Crossover pedig a drágább változata a Lexus terepjáróknak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?