Tükörcsere a vártnál olcsóbban, avagy egy kis csináld magad
Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyedi eset, de sok benne a tanulság. Aki pontatlanul parkol, az pórul járhat, ám legtöbbször nem kell nagyon megijedni.
Szűk utcában parkolva érdemes lehet behajtani a visszapillantót, úgy ugyanis könnyebben fér el a többi autó, ezúttal egy bútorszállító kifordította és összetörte a tükröt. A Focus II esetében az utastér felől, a magashang-sugárzót kibontva lehet cserélni az említett - kötelező - alkatrészt
Legfrissebb történetünk, hogy testvéremék Focus II-esének egy teherautó elvitte a tükrét. Igen, a Focus valóban lelógott egy kissé a parkolósávról. Ahogyan a helyszínen készült fotón is látszik, messze nem egyedüliként, hiszen az utca másik oldalán is minden autó lelógott a parkolósra kijelölt vonalról, s ezen az oldalon is bőven volt még járgány, ami szintén nem fért el a kijelölt sávon. Itt viszont pont nem jöhetett ki az utcán elhaladó bútorszállító teherautó manővere, a Focus - amúgy fűthető és elektromos - tükre bizony letörött. Érdekesség, hogy rendőrségi feljelentés is lett belőle, hiszen a budapesti Zsidó Világkongresszus miatt azon a környéken épp minden sarkon állt egy rendőr, s az utcán rögtön többen is önkéntesen tanúnak jelentkeztek, az egyébként nem csak a Focus tükrét, hanem egyéb autót is leromboló teherautós ellen. Ez pozitív, az egyébként más kérdés, hogy arról nem vagyunk meggyőződve, hogy a papíron szabálytalanul parkoló autó(s) nem vétkes-e a neki okozott parkolási sérülésben.
Kérdést vet fel, hogy ki a felelős a nem teljesen szabályosan parkoló autón okozott parkolási sérülésért, számíthat-e kártérítésre az autó tulajdonosa. Nem kívántunk találgatni, hanem szakértőt, a biztosítási ügyek specialistájának számító szakjogászt, Dr. Telek Zoltánt, a Telek & Vasenszki Ügyvédi Iroda ügyvédjét kérdeztük meg, állásfoglalása az alábbi:
A polgári jogviszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Konkrétan tehát, ha a teherautó így is elfért volna a parkoló jármű mellett, akkor a parkoló autó minimális szabálysértése semmiféle okozati összefüggésben nincs a káresettel. Adott ügyben tehát a letört tükörnek 100 %-ban térülnie kell a tehergépkocsi kötelező felelősségbiztosítása alapján, kármegosztásnak nem látom helyét. Az más kérdés, hogy a szabálytalanul parkoló autós "megérdemelne" egy szabálysértési bírságot a rendőrtől. Tessék addig menni, amíg teljesen szabályosan le tud parkolni. Van járda is, lehet gyalogolni is, ha esetleg 100 méterrel arrébb kell megállni. A boltajtóban való szabálytalan parkolás nem alapvető állampolgári és emberi jog.
Dr. Telek Zoltán
ügyvéd
www.telek-vasenszki.hu
Utángyártott tükör - jelentősen a gyári ár alatt. Nem meglepő, hogy nem teljesen az eredetivel egyező
Mivel tükör nélkül, főként vezetőoldali nélkül autózni tilos és persze veszélyes, valamint borzalmasan zavaró is, a károkozó utolérése és a biztosítói macera lezárása előtt pótolni kellett a visszapillantót. Miután a márkaszerviz 40 ezer forintos ajánlatot tett a cserére, testvérem nem meglepő módon megkérdezett, hogy milyen alternatív forrásokat ajánlok. Két független, minden márkával foglalkozó autóalkatrész-központot, illetve a Cromaxot említettem neki, ami bennem Ford Cromaxként él, pedig ma már Opel, Skoda és Suzuki alkatrészekkel, illetve autókkal is foglalkoznak. Igazából nem hittem, hogy olcsóbb lesz, mint egy nagy alkatrész-áruház, pedig így lett. Náluk 10 705 forintért kínálkozott a fűtött, elektromos állítást is adó fényezetlen tükör. Már ez is kellő spórolást jelentett a gyárihoz képest, s a márkaszerviz is vállalta volna a cserét, nagyjából fél óra alatt, azaz egy szerelő nyilván ebédidőben is megcsinálta volna néhány ezer forintért.
Viszonylag egyszerűen cserélhető ki a fűthető, elektromos mozgatású visszapillantó is
Alul a gyári, feljebb az utángyártott tükör hátlapja. Utóbbi fényesebb, így szerencse, hogy ép állapotban megvolt az eredeti is, azt és az illesztő habszivacsot cserélve ugyanis gyári megjelenést kapott az utólagos visszapillantó is
Viszont barátunk a Google, szervizbe menni amúgy sem szeret senki, annyira nem is lehet bonyolult művelet a tükörcsere, így hamar lett is olyan oldal, ami kifejti, hogy miként lehet a frissített Focus, már oldalvillogós tükörházát felszerelni. Nyilván ugyanúgy, mint a tükröt kicserélni, s nekünk ezúttal csak az kellett. A művelet tényleg nem bonyolult, munka közben amúgy kiderült, hogy az utángyártott tükör természetesen nem volt pontosan a gyárival egyező, ám a baleset helyszínén szerencsére ott hevert a tükör azon sértetlen külső borítása, ami az új utángyártott esetében sokkal fényesebb az eredetinél. Annak érdekében, hogy a jobb és a baloldali tükör szimmetrikus legyen, utóbbival került fel a visszapillantó. Szerelés közben pedig arra is fény derült, hogy az ajtókeret és a tükör közötti habszivacs-betét az utángyártott esetén sokkal vastagabb az eredetinél. Viszont megvolt a gyári is, így azt is simán lehetett cserélni, az elektromos állításhoz és a fűtéshez pedig csupán a kábelek csatlakozóit kellett összekötni, az hibátlanul működik az utángyártottban is.
Balra az autó jobboldali eredeti, jobbra a cserélt baloldali tükre, nagyon kell koncentrálni, hogy feltűnjenek az apró eltérések
A tükör cseréje - a jó internetes leírásnak köszönhetően - tényleg nem volt több, mint fél óra, másodjára pedig gyorsabban is menne, az utángyártott alkatrész pedig olcsó volt, s ha nem is pont olyan mint a gyári, annak elemeivel egy kicsit sakkozva az eredetivel megjelenésében és funkcióiban is azonos tükröt kapott a Focus - a márkaszervizes árhoz mérten negyedáron, természetesen némi utánajárással és egy kis szereléssel. De kinek ne érne meg ennyi 30 ezer forintot?
Vlaki meg tudja estleg mondani, hogy ha a távollétemben szabják ki a helyszíni bírságot, és a csekket postán kapom mint üzembentaró, akkor is jár az előéleti pont?
Szabálytalanul parkoló járművek nem is értettem soha, miért kaphatnak kártérítést. Törik, legyen a saját baja, miért nem parkol szabályosan.
Megállni tilosban biztos kevesebben parkolnának.
A Síp utca és környékén (kocsma-negyed) ajánlatos behajtott tükrökkel parkolni az autóval, mert ha szabályosan parkolunk is, letörhetik a tükröket!