Túl sok egyterűje van a Volkswagennek

A kategória hanyatlása ellenére három egyterűt is kínál a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évről-évre egyre több SUV és crossover talál gazdára, ennek ellenére a Volkswagen kitartott a jól megszokott egyterűi mellet, ám most ez változhat.

Több más gyártóval egyetemben a Volkswagen is reagált a vevői igényekre, a kisebb T-Cross és T-Roc mellett a kompakt kategóriában induló Tiguan (illetve a hosszabb Tiguan Allspace) és a felső kategóriában játszó Touareg is a divatos termékek közé sorolható, ám ezek mellet egyterűekből sincs hiány. A 2013-ban debütált Golf Sportsvan mellett a Touran és a Sharan is a vevők kegyeit keresi, utóbbi kettő hazai népszerűsége az állami támogatás miatt még nőhet is, azonban a globális eladási számok nem feltétlenül indokolnak ennyi egyterűt, legalábbis erre utalt Arno Antlitz, a márka pénzügyi igazgatója.
Hirdetés
Az idei év első tizenegy hónapjában a Touran és a Golf Sportsvan eladási csökkentek, előbbiből 70 ezer, utóbbiból pedig 40 ezer példány talált gazdára. A Sharan kicsivel felülmúlta tavalyi népszerűségét, a legnagyobb egyterűből 21 ezer példány talált gazdára, az ikertestvérnek számító SEAT Alhambrából is közel ennyi fogyott, összehasonlításképpen a Tiguanból 245 ezer, T-Rocból pedig 193 ezer példányt vittek haza a vásárlók. Hivatalosan még nem nevezték meg, hogy melyik modell eshet ki a kínálatból, azonban korábban már utaltak a Sportsvan megszüntetésére. A döntés logikus lenne, mivel szinte ugyanannyit vesznek belőle, mint a drágább Sharanból (és Alhambrából), amin nagyobb a haszon, továbbá a Sportsvan már nem számít fiatal modellnek, a nagyon hasonló árban kínált Tiguan pedig átvehetné a helyét. Érdekes kérdés lehet a Sharan sorsa, mivel a típus hamarosan 10 éves lesz, ami egyébként sharani értelemben nem kirívó, mivel az első generáció 15 évig volt gyártásban, ám egy ilyen tágas és praktikus típust nehezebb lenne egy SUV modellel pótolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?