Turán Friciék a dobogóra hajtanak idén

2015-ben visszatér a Fordhoz a Turán-Zsiros páros

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétvégén indul az idei ralibajnokság, bemutatkozott a Turán-Zsiros páros idei Ford Fiesta R5 versenyautója, amellyel ők is dobogós címre hajtanak.


Ismert márka, ismert típus. Turán Frigyes és navigátora Zsiros Gábor a 2015-ös rali évadban visszatért a Fordhoz, melyekkel már szép sikereket értek el a korábbi években. Frici 2012-ben egy Fiesta Super2000-rel egy komplett szezont teljesített a világbajnokságon, 2013-ban pedig az utolsó három futamot egy Focus WRC-vel nyerte meg a páros az országos bajnokságban. Ezek után érthető, hogy alig várják a hétvégi Eger Rallye előtti tesztet, melyre várhatóan szerdán kerül majd sor.
Hirdetés

„Sok mindent tudok erről az autóról, hiszen az utóbbi évek nemzetközi versenyeinek hála vannak külföldi kapcsolataink, amelyektől kaptunk visszajelzéseket. Ezekből az derült ki számunkra, hogy a Ford a megbízhatóságával is kitűnik a mezőnyből, s ha hihetünk a statisztikáknak, ezzel párhuzamosan nagyon gyors is. S hogy mi a tervünk vele? Az Eger-ralin szeretnénk mindenféle nyomás nélkül versenyezni, nem az a cél, hogy rögtön az első gyorsasági szakaszt megnyerjük. Hosszú távra tervezünk ezzel az autóval, ennek ellenére nyilván már idén is a dobogós helyen szeretnénk végezni az abszolútban.” - foglalta össze céljait Frici, melyekkel Zsiros Gábor is mélységesen egyetértett.
A nagy rutinnal rendelkező navigátor tavaly novemberi balesetét a válla is megsínylette, mostanra viszont már nyoma sincs a fájdalomnak, a tavaszi felkészülés és az edzések megtették jótékony hatásukat.

„Szeretnénk a tavalyi rossz szériát végleg elfelejteni, és jóra cserélni. A Forddal emlékezetes pillanataink és eredményeink voltak, s most visszatérünk ehhez a márkához, amellyel nagyon jó tapasztalataink vannak. Kíváncsian várom, meddig ér majd a szánk az első teszt után, hogy fülig, vagy csak az arcunk feléig. Nagy átlagsebességű versenyről beszélünk, ami éppen a tempó miatt veszélyeket is rejt magában. Lesznek új pályák is a Mátrában, azokra nagyon kíváncsi vagyok, de a kedvencem a hegyi pálya felfelé, amelyen Frici bizonyíthatja, hogy nem véletlenül volt hétszer pályabajnok. Ami a céljainkat illeti: ugyanúgy a győzelemért megyünk, mint eddig, de az első háromban mindenképp szeretnénk ott lenni a szezon végén. Nagyon erős és kiegyensúlyozott lesz a mezőny, a küzdelem a régi időket idézi majd, úgyhogy szerintem mindenki izgatottan várja a bajnokságot.” - tette hozzá Zsiros Gabi.
Az Országos Rallye Bajnokság ezen a hétvégén az Eger Rallye-val veszi kezdetét, miként múlt héten írtuk, ifj. Tóth János, Janika is visszatér.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?