Tűz a MOL százhalombattai finomítójában, egy üzem leállt

Probléma adódott a Dunai Finomítóban, két hétre kieshet az egyik üzeme

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb fennakadás adódhat a hazai üzemanyag-ellátásban a kedd reggeli baleset után.

Kisebb tűz ütött ki a százhalombattai Dunai Finomító atmoszférikus és vákuumdesztillációs-2 (AV-2) üzemében kedden hajnalban, a személyzet és a létesítményi tűzoltóság szakemberei rövid idő alatt eloltották a lángokat, személyi sérülés és környezeti kár nem történt - közölte a MOL az MTI-vel.
Hirdetés
A tájékoztatás szerint az üzem leállt, de várhatóan kevesebb mint két héten belül a megszokott rend szerint folytathatja a működését. Tájékoztatásuk szerint az üzem kiesése átmenetileg visszavetheti a MOL kőolajfeldolgozó képességét, mintegy napi 8 ezer tonnával. A Dunai Finomítóban naponta 21 ezer tonna kőolajat dolgoznak fel, azaz a termelés közel 40 százaléka kieshet. A vállalat megkezdte az eset kivizsgálását, ahogyan arról tegnap beszámoltunk, a hazai stratégiai készletet már az OMV közelmúltbeli ellátási gondjai miatt is felszabadították, így a MOL Dunai Finomítójában történt baleset könnyű szerrel okozhat majd ellátási problémákat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?