Tűz, roncsok, dráma: hozta a formáját a Daytona 500

Lángoló autók és roncsderbi. Csak egy szokásos Daytona 500 befutó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A történelem legjobb szezonjaként hirdetik a 2021-es NASCAR évadot. A kezdés láttán hihető, hogy az lehet.

Hagyományosan a Daytona 500 a NASCAR CUP nyitóversenye, ami a nagyszerű csaták mellett a hatalmas balesetekről is híres. Idén sem okozott csalódást a nagy verseny, pedig az időjárás, magyarán a zuhogó eső miatt sajnos egy darabig állt a mezőny. Az eső rögtön megérkezett a 14. körben történt, elég korai Big One, tehát a nagy és sok autót érintő kalamajka után.
Hirdetés
Az újraindítás után több kisebb baleset is történt, az egyébként végig rendkívül izgalmas verseny során. Ám az igazi dráma a végén jött. Az utolsó körben a Team Penske két versenyzője, Joey Logano és Brad Keselowski haladt az élen. Mögöttük Michael McDowell egyetlen rossz mozdulattal kitette őket a versenyből. Na, meg még jó néhány versenyzőt, akik mögöttük érkeztek. Így végül McDowell nyert a 34-es rajtszámú Ford Mustanggal. Nézd meg a drámai befutót az alábbi videóban!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.02.17. at 17:01
    Permalink

    Már elég régen láttam utoljára NASCAR futamot és most a motorsport inséges időben gondoltam, mégis valami autóverseny-izgalom. A most lezajlott szezonnyitó Daytona 500 futam megerősített abban, hogy azért egy F1 futam még mindig sokkal érdekesebb mint a NASCAR. Biztos sokan megköveznek érte de ez egy igazi flúgos futam. 320km/órával száguldanak egy tök unalmas ovál pályán aztán ha valaki egy kicsit hibázik vagy sporttársa egy picit meglöki jön a törés zúzás. Ha jól sikerül a futam akkor 40 elindulóból kb 10-12 autót le is intenek a végén és akkor nagy az öröm, ezt is túléltem!
    Arról nem is beszlve, hogy ki mikor, miért hány pontot gyüjtött.
    Hát ennél még egy Ausztrál vagy európai túrakocsi futam is nagyságrendel izgalmasabb.

Vélemény, hozzászólás?