Ufót épített a Lamborghini

Egyetlen példányban készülhet a Lamborghini Egoista

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár 2013 sok izgalmas kocsit hozott: McLaren P1, Lamborghini Veneno, LaFerrari, a Lamborghini ötvenéves születésnapjára elkészült, Walter de Silva által megálmodott Egoista minden képzeletet felülmúl. Ennyire különleges autó még nem született e világon.


A Sant’Agata Bolognese-i gyártónál tartott vasárnapi ünnepségen Walter de Silva a Volkswagen-csoport dizájfőnöke könnyeivel küszködve beszélt az olasz autók iránti szenvedélyéről, magáról a szenvedélyről, ami az Egoistát ihlette. Egyszemélyes autót alkottak, ebben az egyetlen végső modellben csúcsosodik ki a közel tízezer eddig megalkotott Lamborghini minden szenvedélye, tökéletessége, bája és vadsága. A csúcsra járatott hedonizmus példaképe, a kompromisszumokat nem tűrő önzés párlata. Filozófiáját maga Ferruccio Lamborghini fogalmazta meg: a motort hátra teszem, utast nem akarok, magamnak akarom, úgy ahogy én elképzelem. Az Egoista ez lett: Lamborghini ajándéka Lamborghininek.
A látványos, filmes elemeket is felvonultató bemutatón ezres közönség előtt robbant be a győri szívet hordozó Lamborghini Egoista. 5,2 literes V10-es motorjának legnagyobb teljesítménye 600 lóerő, de ebben a kocsiban valójában nem is érdekes a motor. Az Egoista egy űrjármű, egy leleplezett ufó, amely valósággá teszi a sci-fi irodalmat. Az autó külsejét Alessandro Dambrosio, az Apache helikopterhez hasonlatos belsejét Stefan Sielaff tervezte, nevéhez méltóan csupán egyszemélyes. A műszerfal teljes egészében szénszálas műanyagból és alumíniumból készült, biztonsági öve négypontos, utascellája szuperbiztonságos, ha repülő jármű lenne, katapultálni lehetne. De Silva elképzelése eleve az volt, hogy egy vadászgép pilótafülkéjét ültessék át az autóba. A menetadatokat természetesen vetített kijelző szolgáltatja, a kiszálláshoz ki kell emelni a helyéről a kormányt, a fülke külön gombbal elektromosan nyitható. Az autó elhagyása szigorú protokoll szerint történik, a pilóta feláll, a kasztni bal oldalán egy bizonyos pontra ül, majd 180 fokban lendíti át lábait és a biztonságos pozícióba érve hagyhatja el a járművet.
Hirdetés
Az autó külsejét a Lamborghini dühöngő bikája ihlette, támadásra kész fenevad néz szembe velünk. Felülnézetből egy másik világ küldöttjének tűnik, rovarszerű teste tokéletesen áramvonalas. Fara mechanikailag nyitott, ettől még vadabb és még könnyebb. LED-lámpái három dimenzióban jelzik jelenlétét, hogy ha netán mégis felrepülne, észrevegyék a többi égi vasmadarak. Elöl fehérben, hátul vörösben, a széleken narancsszínben, tetején pedig egyik oldalon vörösben, a másikon zöldben izzik a kocsi. Köntöse ultrakönnyű, szénszálas, számos pontján repülős feliratokkal: ne lépj rá! Különlegessége, hogy a karosszéria anyagát nem látja a radar, így hagyományos traffipax nem foghatja be sosem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:33
    Permalink

    :):)….meghajtanám mint paraszt a bervát…..
    Bár, gondolom, ezt a vasat kissé nehezebb lenne megszakítani….:):):):)
    Mit lehet még mondani rá??? PÖPEC !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?