Ugrott a jogosítványa a busz előtt büntetőfékező vezetőnek

Gyerekével a fedélzeten büntetőfékezett a busz előtt. Normális?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hihetetlen és érthetetlen szokás a büntetőfékezés. Senki nem nyer vele semmit, de annál többet lehet vele veszíteni. Szokjunk le róla gyorsan!

Még május 12-én történt az eset, amit most nyilvánosságra hozott a rendőrség. Budapest 19. kerületében büntetőfékezett egy Skoda Octavia sofőrje egy utasokat szállító BKV autóbusz előtt. Ezt persze a busz fedélzeti kamerája rögzítette is. A Skoda vezetője ráadásul nem csak a busz utasait, de saját kiskorú gyermekét is veszélyeztette ezzel, aki a hátsó ülésen ült. Tettét tovább súlyosbítja, hogy az Ady Endre úton a záróvonalat is átlépve és a kijelölt gyalogosátkelőhelyet figyelmen kívül hagyva előzte az egy autóbuszt, amely előtt befékezett. Hiába fékezett a buszsofőr, az utasok védelme érdekében ezt csak óvatosan tudta megtenni, ezért neki is koccant a Skodának. Szerencsére senki nem sérült meg a balesetben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán még aznap kihallgatták a közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt az autót vezető 35 éves férfit, a jogosítványát pedig elvették.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?