Új arcot és 10 fokozatú automatát kap a Ford Mustang

Fogszabályzós, takarékosabb és erősebb lesz a Ford Mustang

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Egyesült Államokban bemutatkozott a Ford Mustang frissítése. Nem a három új szín érdekes, komoly műszaki újításokat, 10 fokozatú automatát is hoz.


Európában csak tavaly előtt lépett piacra a Mustang. Siker lett, legalábbis itthon: tavaly 151 példány kelt el belőle. Az Egyesült Államokban most mégis bemutatkozott a frissített verzió, amit minden bizonnyal az európai kiadás ráncfelvarrása is zárosan követni fog. Új, a hűtőmaszk, a lámpák és a lökhárítók, de még a gépháztető éle is lejjebb került 2 centivel. Laposabb, szélesebb hatású lett a Mustang arca. Az optikai változásnál sokkalta komolyabbak a műszaki újdonságok, pedig a három új színről még nem is szóltunk. A műszerblokk például immár teljes egészében digitális, változtatható színvilágú is lehet - szerencsére csak opcióként. Ami viszont a lényeg: a V8-as motor növelt kompressziót és kettős befecskendező-rendszert kap, amivel erősebb, tovább forgatható, ám mégis takarékosabb lesz. A 2.3 EcoBoost esetén a nyomatékosságon javítottak állítólag egy keveset. És még egy fontos nóvum: a korábbi 6 fokozatú automatát 10 fokozatú váltja! Ezzel gyorsabb kapcsolásokat, élénkebb és takarékosabb üzemet is ígér a Mustang.
Hirdetés

A kipufogó eleve a korábbinál öblösebb hanggal kecsegtet, de lesz egy elektromosan kapcsolható szelep a hangulat fokozása érdekében. Vélhetően utóbbit is az új, 12 colos érintőképernyőről vezérelhetjük majd. Az extrák köre egyebek mellett kománykerék-fűtéssel és sofőrsegédekkel (ráfutásvédelem, sávelhagyásra figyelmeztetés és sávtartó elektronika) bővül. Az utastérbe új kárpitok is érkeznek, a középkonzol is varrott bőrbe kerülhet. A frissített Mustang állítólag csak ősszel, azaz a 2018-as modellévtől érkezik az Egyesült Államok kereskedőihez is, így az európai frissítés könnyedén csúszhat szintén őszre, de akár még a jövő év elejére is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:34
    Permalink

    Most újra megnéztem, valószínűleg akkor sem a hibrid változatnál olvastam, szóval a normál benzinesnél ez áll: “The Chrysler Pacifica and its award-winning standard 3.6L Pentastar® V6 engine and nine-speed automatic transmission have excellent efficiency of up to 28 highway mpg”
    (http://www.chrysler.com/2017/pacifica/performance/index.html)
    Tudom, hogy lehet “csalni” és cvt-t is “sebességfokozatokkal” ellátni, de szerintem itt nem ez van.
    Ráadásul a normál modellben is csak egy tekerőgomb a sebváltó…

  • 2017.10.27. at 22:34
    Permalink

    Nem tudom, ezen az oldalon volt-e róla szó, de az USA-ban ez már annyira nem nagy szám, mint itt.
    A Chrysler új Pacificája 9-, az új Honda Odyssey pedig 10-fokozatú váltót kap – és ezek családi egyterűek, egyik sem sportkocsi, 280 LE körüli teljesítménnyel.

  • 2017.10.27. at 22:34
    Permalink

    Én sem vagyok nagy barátja a cvt-nek, de a DAF személyautóba is tette (pl. Daffodil), és manapság sem az Audi az egyetlen (talán náluk meg is szűnt), aki használja. Toyota több modelljében szerepel, de más gyártók is használják, pl. Honda HR-V benzinese is kaphat ilyet.
    Arról meg tényleg nem tudok, hogy a Priusban bármikor is kellene karbantartás ennek a váltónak (OK, nem egy erőgép).

  • 2017.10.27. at 22:34
    Permalink

    Ez szerintem teljesen felesleges dolog. Leginkább marketing szaga van az egésznek. Nem tudják már mivel differenciálni az autóikat és reklámot csinálni neki. Most elmondhatják, hogy bezzeg nekik 10 fokozatuk van, a konkurenciának meg csak 8….. És mivel nekik több fokozatuk van, ők tudták belerakni a legtöbbet ezért ők a legjobbak….. Nekem ilyen érzésem van.

  • 2017.10.27. at 22:34
    Permalink

    Bár a ZF azt nyilatkozta hogy 9 fokozat felett már teljesen felesleges a váltó áttétel , de nem lennék meglepve ha a 8 as váltót egy 10-11 sebességes váltaná… Aztán majd megmagyarázzák valami blabla rizsával miért cserélték le a 8-as egységet nagyobbra … elvégre úgy is a felhasználó fizeti a karbantartását és a szervizelést az autójának … a gyártónak meg csak jó ha garancia idő után tönkremegy az automataváltó a feleslegesen sok fokozat kapcsolásai miatt …

  • 2017.10.27. at 22:34
    Permalink

    CVT váltó egy kalap szar … a legjobbnak számító Audi cvt is csak 450nm-t tudott átvinni károsodás nélkül amit az autóknál 400nm-re korlátoztak. A másik probléma vele , hogy elindulásnál olyan mint a trolibusz van pár másodperces késlekedés mire az autó valóban elindul és nem csak a gázt nyomod. Aztán ott van a szervizelés 60.000 km-enként kell bele tölteni a váltók történetében legdrágább váltóolajat ami még barátok közt is 15.000/liter áron kapható és kell bele 6 liter ” speciális száraz szintetikus olaj . Aztán ott van még a fém szíj ami átviszi egyik kúpkerékről a másikra a teljesítményt … nos hát az sem egy tartós darab …100-120.000 km környékén már erősen kopott tud lenni … Audinál ameddig gyártották egy váltó szíjcsere volt anyag+munkadíjjal 1.2 millió … Tényleg tök faszaa CVT nem is értem miért nem gyártja minden autógyártó… egyébként a DAF teherautó gyár fejlesztette ki a CVT technológiát buszok és teherautók részére … aztán megvette az Audi és abból lett a csodálatos Multitronic … Toyota szabadalmaztatott később megvásárolt torsen rendszerből meg a Quattro …

    Egyébként azért kell ez asok fokozat mert a belső égésű motor sajátossága hogy a teljes fordulatszám tartományból csak kevés részén működik gazdaságosabban … motortól függ hová lövik be azt a nagyjából 2.000 fordulat/ perc et átfogó tartományt … leegyszerűsítem : ha van egy autód amiben van egy benzin motor 1000-6500 ig forog de legjobb hatásfokkal csak mondjuk 2000-4000 fordulat között üzemel akkor egy 10 sebességes váltóval a motor gyakrabban van a gazdaságosabb fordulatszám tartományban nagyobb sebességnél mint mondjuk egy 6 sebességes társa… És mert marketing szempontból jobb azt mondani 10 sebességes mint azt hogy 8-9 …

  • 2017.10.27. at 22:34
    Permalink

    Elképzelni nem tudom mi értelme van egy 10 fokozatú váltónak….. Miért nem használnak cvt-t akkor már inkább. Mondjuk ha az amerikai autós filmekből indul ki az ember ahol üldözéskor csak felfele váltanak folyamatosan akkor az mindent megmagyaráz.

Vélemény, hozzászólás?