Új arcot kapott a Nissan londoni taxija

Nissan NV200 londoni orr-résszel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Londonban is NV200-asokkal váltaná a hagyományos fekete taxikat a Nissan. Ehhez a modell arcát átszabták. Az ikonikus londoni taxiéhoz igazított elejű NV200 teljesen új karakter lett.


London számára is elkészítette az NV200 taxiváltozatát a Nissan. Első ránézésre az az érzésem támadt, mintha a japánok viccmárkája, a Mitsouka - amely a Jaguar Mk. II stílusú orr- és farrésszel építette át a bakancs-Micrát - követte volna el ezt a taxiátiratot, de nem. Ez bizony a gyári verzió, ami a londoni mindennapok része lesz.

Érthető, hogy a Nissan szokványos kisáruszállítóján változtatnak, az is, hogy az ikonikus black cabhez igazítják a fazont, de a végeredmény - bár ízlésről nem vitázunk – inkább lett holmi félperverz japán vicc, mintsem komoly előrelépés a megszokott verzió stílusához képest.
Hirdetés

Az NV200 az alapja a Nissan taxiprogramjának New Yorktól Tokióig, a londoni kivétel, mert ott a helyi szervezetek (a polgármesteri hivatal és a londoni közlekedési hatóság) kérésére a helyi igényekre szabták a külsejét is. Ez sikerült, az autó még feketében és a londoni ködben is feltűnő lesz, a helyiek majd megszokják, a turistáknak meg talán ugyanolyan kuriózum lesz, mint a régi, ami ötven év alatt keveset változott.

A teljesen egyedi orrkialakítású NV200 londoni változata ez év decemberétől lesz elérhető 1.6-os benzinmotorral és a taxisokat segítő automata váltóval. Vegyes körülmények között 7 literes fogyasztást, és így tisztább üzemet ígér, mint a mai fekete taxik a dízeljeikkel, sőt 2015-re elkészül belőle a zéró emissziós elektromos változat is. Ez a Nissan is tudni fogja a helyi taxivállalat által megkövetelt legfőbb kritériumot; mint az előd, ez is ultra kicsi 7,6 méteres körön fordul. A paddingtoni európai részleg fejlesztette, ahogy a Juke-ot és a Qashqai-t is.
A taxiskuncsaftok külön bemutatóteremben nézhetik majd meg, és ha van humorérzéke a Nissannak, akkor a magyar NV200-kínálatba is felveszik mondjuk „londoni orr extracsomag” néven ezt a spéci kialakítást. A londoni változat ára 30 ezer font lesz, azaz mai árfolyamon körülbelül 10,8 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?