Új arcot ölt az egyebekkel is frissülő Mazda5

Három új szín és hármat villantó index a Mazda5-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három éve lépett második generációjába a Mazda5, most újabb apró módosításokkal tartja naprakészen kétoldali, akár elektromos tolóajtós kompakt-egyterűjét a Mazda.

Három évvel ezelőtt a minden évben március első hetében nyíló Genfi Autószalonon debütált második generációjával a Mazda5, most pedig ugyanott fog a pódiumon állni a frissített verzió. A japánok csak nagyon szerény mértékben nyúltak a kétoldali tolóajtós, az első ülések mögött középen 2 teljes értékű, közöttük pedig csak egy csenevész, könyöklőnyi ülőhelyet kínáló, s opciós, harmadik üléssorával is csak szükséghelyeket adó, de igen tágas belterű modellhez.
Az utastérben a friss üléskárpitok, illetve a műszerfal új, ma már szinte kötelezőnek számító zongoralakk betétje mondható újnak, a karosszériához pedig három új színárnyalat választható: pezsgő-vörös, repülőgép-ezüst és meteor-szürke.
Az oldalsó irányjelzőit eddig is elektromosan behajtható visszapillantóiban hordó Mazda5 végre megkapta az egy pöccintésre hármat villantó komfortindexet is. Egyéb, a menetkész tömeget, így a fogyasztást és az emissziót is apasztó tényező a pótkerék defektjavító-szettel helyettesítése, az új opciók között pedig tolatókamerát, elektrokróm visszapillantót találunk, az USB-csatlakozó és a megvilágított kesztyűtartó pedig immár az alapellátmány része.
Hirdetés

A Mazda szavai szerint a kívülről kompakt, belül tágas, könnyedén síkba fektethető hátsó üléseivel a kategória legflexibilsebb modelljének mondott kompakt egyterű a frissített kiadással kategória-első aerodinamikát, csendes, kényelmes és egyben stabil futásjellemzőket, valamint átlag feletti kezelhetőséget ígér. Genfben márciusban láthatjuk, kevéssel később, a tavasz végére várható piacra lépés környékén pedig minden bizonnyal meg is ízelhetjük majd, hogy milyen lett az átdolgozott Mazda5.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?