Új autó napi 500 forintért? Milliós beugró után mehet a bolt!

Ha leteszel 1,1 milliót, napi 500 forintért tied az új Toyota Aygo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban is bemutatkozott az új Toyota Aygo, egyben vele a márka új, napi díjat hirdető finanszírozási ajánlata is.


A héten alaposan bemutattuk már az új, Koppenhágában elsők között vezetett Toyota Aygót, ami a hét közepére már hazánkba is befutott. A vagány, orrán minden eddiginél dominánsabb X-motívumot hordó miniautó egyik legfőbb újdonsága az Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitás, bár ahogyan azt korábbi cikkünkben kifejtettük, bőven akad még benne újdonság.
Hirdetés

Amit viszont a hazai debütáláskor jelentett be a Toyota, az a márka új finanszírozási ajánlata: akár napi 500 forinttól új Toyotába ülhetünk, bár ez a kalkuláció természetesen az Aygo háromajtós, 2,59 millió forintos alapváltozatára vonatkozik - 1,1 millió forintos önerővel, 36 hónapos ÉrtékŐr finanszírozással és azt követően még mindig több mint 1,1 milliós (a beugrónál is jelentősebb) maradványértékkel. Az ajánlat tehát hangzatos, de azért valójában nem fogunk csupán napi 500 forintért új autót kapni. Viszont ha azt nézzük, hogy 3 éven át - az önerőt és a napi 500 forintokat számolva - még mindig alig több mint 1500 forintos az Aygo egy napra eső költsége, még mindig elég kedvező annak használata, ami természetesen átlag feletti értéktartásának is köszönhető. A napidíjas konstrukciót egyébként összes modelljére ki fogja terjeszteni a Toyota, aki Európában a C-HR-rel, hazánkban az Auris Hybrid modelljével vezeti a környezetbarát autók eladásait, sőt, azoknak 81 százalékát adja hazánkban (ha a prémiummárka Lexus eladásait is hozzávesszük), miközben összesen 21 márka 89 részben vagy teljesen elektromos modellje érhető el. A világ hibridautó eladásainak 52 százalékát viszi a Toyota - még úgy is, ha azokba a rásegítős, mild hybrid modelleket is belevesszük. A világszintű (hibrid) eladásokat vezető C-HR mellett a második legnépszerűbb a hozzá hasonlóan a márka negyedik generációs hibrid hajtásláncát alkalmazó Prius IV, melynek első generációja immár 21 esztendeje jelent meg - azóta a Toyota 21 millió hibridet értékesített.
Ha már elsőségek, a Toyota Prius Plug-in a világ legnépszerűbb plug-in hybrid modellje, és ha már hibridség, a Toyota hazai hibrid márkanagykövete, Király Viktor másfél évnyi CH-R (természetesen hibrid) használata után egy nagyobb, természetesen továbbra is hibrid modellre, a RAV4-re váltott. A hibridek elsősége után a Toyota a hidrogén üzemanyagcellás hajtásláncok kapcsán is konkurensei előtt jár már, ezt nemrégiben a szériagyártású Miraival egy több száz kilométeres túrával bizonyította.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.17. at 16:24
    Permalink

    Ne keverjük a hibridet a zölddel. Jó lenne látni egy statisztikát ahol a Toyota PHEV-jei (vagyis az az egy darab? modell) szerepelnek a többi PHEV-vel szemben.

Vélemény, hozzászólás?