Új autókulcsot szeretnél? Mutatjuk, hogyan lehet!

Egy olvasónk új Toyota Prius kulcsot, pontosabban kulcsházat kapott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van megoldás, ha autókulcsunk törött, szakadt, kopott, léteznek utángyártott kulcsházak. Egy olvasónk számára magunk szereltük át.


Eléggé köztudott, hogy Prius-tulaj vagyok, így aztán tavaly év vége felé egy Prius 2-höz való kulcsházat küldött nekem a Kauffer, hogy tegyem próbára, tegyem vele újszerűvé autókulcsomat. Náluk 9900 forint egy ilyen kulcsház (a Priusé az átlagnál sajnos drágább). Ilyen értékű "ajándékot" nem fogadhatok el, de a kulcsházat visszaadni se tudnám az átszerelés után, ahhoz ugyanis a gyári kulcsot szét kell törni. Távol tartott a munkától még, hogy az én kulcsaim közül még a használatban lévő sincs vészesen rossz állapotban, a pót pedig szinte újszerű. Így aztán feldobtuk Facebook oldalunkra az új kulcsházat sorsolásra. Végül csupán egyetlen olvasónk jelentkezett, így övé lett a kulcs. Naná, hogy január lett, mire összehoztuk a találkozót, maga az átszerelés viszont nem volt több 15 percnél.
Hirdetés

Megnéztünk hozzá persze egy vonatkozó YouTube videót (talán ezt). Első körben ki kell húzni a gyári biztonsági (valódi kulcsot), majd le kell pattintani a kulcs hátsó részét, kicsavarozni az elemtartó fedelét, elemet, tömítését kivenni, majd jöhet a kulcsház szétpattintása, amihez nem árt, ha ketten vagyunk, ugyanis kell hozzá legalább három kéz, annyival pedig kevesen rendelkeznek. Ha végre szétpattintottuk a kulcsházat, akkor abból ki kell venni az elektronikát és pattinthatjuk is az újba. Ha megfelelően illeszkedik, rakhatjuk is össze az új kulcsot - miután a hátlapból átraktuk még azt az egységet, ami lemerült elemmel is használhatóvá teszi, a kulcsot a helyére téve indukciós áramtermeléssel. Mindez az alábbi timelapse videón is végigkövethető (gyorsítottan).
Ha a kulcs már egyben van, jöhet bele az elem, s mi már tudjuk, ha már szét van szedve a távirányító, ajánlott egy új (CR2032) elemet beletenni. Ha ugyanis egy már nem használt távirányítót varázsolunk újjá, abban jó eséllyel merült lesz az elem (esetünkben így volt, aztán ment is a fejvakarás...). A Kauffertől kapott (logót természetesen nem tartalmazó) anyagminőségével a gyárit idéző távirányító egyetlen hibát mutatott: az elemfedél csavarmenetei jóval nagyobbak voltak, mint a hozzá tartozó csavarok, így azok nélkül kellett összerakjuk. Igaz, mivel egy feszesen reteszelt további fedél is része még a kulcsháznak, ez semmilyen problémát nem okoz. Szóval elem, elemfedél, hátsó fedél, végül pedig a biztonsági kulcstoll berakása, és kész is a kulcs, ami tényleg újszerű. Nem mondom, hogy egy Prius 2 kulcsával hatalmasat lehet villantani, de mégiscsak más egy újszerű autókulcsot elővenni, mint egy szigszalaggal összefogottat.
Igaz, olvasónk nem is kell sokszor elővegye Priusának kulcsát, az övé ugyanis smart key (kulcs nélküli nyitás/indítás) rendszeres. De persze a kulcsház cseréje így is nagyon komoly minőségi változást adott. S jegyezzük meg, ez egy nagyon kellemes hangulatjavító beavatkozás lehet a KSH adat szerint 13,9 éves átlagautóknál. Ha már új autóra nincs pénz, legalább a kulcsát újjá tehetjük. Kulcsház akár a Kauffernél is van temérdek autóhoz, a szereléshez pedig a legtöbb esetben segít a YouTube. Hajrá!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?