Új autót kap Vettel

Hibás volt a karosszéria

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hibás karosszériával versenyzett Sebastian Vettel a Monacói Nagydíjon, jelentette be a Red Bull, ezért a török futamra új autót kap.

Új karosszériát kap Sebastian Vettel a Török Nagydíjra, miután a Red Bull-csapat főhadiszállásán kiderítették, hogy az általa eddig használt karosszéria meghibásodott. Hogy a hármas alvázszámú RB6-ossal pontosan mi nem stimmelt, azt nem hozták nyilvánosságra.
„Sebastian (Vettel) kezelhetőségi problémára panaszkodott a Monacói Nagydíjon, ami után megvizsgáltuk a karosszériát, amivel eddig versenyzett” – mondta Christian Horner, csapatvezető. „A tüzetes átvizsgálás után találtunk rajta egy kisebb hibát, ami miatt a Török Nagydíjra kicseréljük számára a karosszériát.”
Vettelt a Spanyol és a Monacói Nagydíjon is könnyedén legyőzte csapattársa, Mark Webber. Monacóban ráadásul valahányszor összegyűjtötte a mezőnyt a safety car, Webber minden alkalommal újra el tudott lépni, Vettel pedig egyáltalán nem tudta tartani vele a tempót. Lehetséges, hogy ennek az egyik oka a karosszéria hibája volt.
A Red Bull az idén már egy karosszériát – a kettes alvázszámút – nyugdíjazott, amivel Webber a Bahreini Nagydíjon versenyzett. Az ausztrál azóta a négyes alvázszámú autóval indul.
Hasonló eset fordult elő Michael Schumacher Mercedes GP-jével is, amelynek alváza a tengerentúli futamokon rongálódott meg és amelyet a Spanyol Nagydíjra ki is kellett cserélni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?