Új autót kapott, mert túlélte a horrorütközést

Életet mentett egy Chevrolet Malibu

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Duplán a szerencse fia: Marc túlélte a horrorfilmbe illő karambolt, a GM pedig megajándékozta egy autóval.


Marc Keinath nagyon szerencsés ember. Nemrégiben Michiganban haladt 2004-es évjáratú Chevrolet Malibu autójával, azonban a csúszós úton elvesztette uralmát a járműve felett. Félelmetes pörgésbe kezdett, majd amikor már úgy tűnt, sikerült kivédenie a veszélyes szituációt, összeütközött egy cukorszállító teherautóval, amelynek 20 tonnás pótkocsija maga alá gyűrte a Malibut. Marc a csodával határos módon életben maradt, a Chevrolet nem lapult teljesen össze, és a roncsba szorult férfi hihetetlen lélekjelenléttel nyúlt a mobiltelefonja után, tárcsázta a 911-es segélyhívót, majd megvárta, amíg a helyszínre érkező mentőegységek kiszabadítják. Sérülései nem voltak súlyosak. A Chevrolet Malibu gyártója, a General Motors nagyon büszke volt, hogy ilyen jól vizsgázott az általa gyártót autó - megmentve Marc Keinath életét -, ezért egy vadonatúj típussal ajándékozták meg a fiatal férfit, remélve, hogy többet nem lesz része ilyen kockázatos kalandban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 21:15
    Permalink

    Jó kis reklámfogás:-).És ha én is túlélnék egy balesetet a négy csillagos 8 lufis Astrámban,kapok egy újat?Egy J Astrát,full extrával.Naa,lécci GM:-)

Vélemény, hozzászólás?