Új budapesti mélygarázs jelzi a 4-es metró készülését

Megnyílt a Rákóczi téri mélygarázs, jövőre már metróra is át lehet szállni onnan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ilyen még nem volt Magyarországon: mélygarázs, amelyből metróvonal is megközelíthető. Kár, hogy szerelvény még nem jár benne.

Mérföldkőhöz, így stílusosan a föld alatt tartott sajtótájékoztatóhoz érkezett a budapesti 4-es metró építése. Átadásra került és már használható is a Rákóczi téren 1,2 milliárd forintból épített 98 férőhelyes, 3800 négyzetméteres mélygarázs. Miként azt a szerdai sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester - jobbján Vitézy Dáviddal, a BKK vezérigazgatójával - nyilatkozta, az új parkoló a Vásárcsarnokhoz, valamint a 4-es metró ottani állomásához kapcsolódó parkolási igényeket szolgálja ki. Ez az első olyan mélygarázs itthon, ahol az autósok saját járművüket hátrahagyva metróra szállhatnak. Pontosabban szállhatnak majd 2014-től, ha egyszer végre elindul a 4-es metró. Sokan akkor sem, hiszen 98 férőhelyre egy metró utasforgalmához képest nevetségesen kevés autó fér csak.

A mélygarázs ráadásul nem csak a metró utasainak számára, hanem a Rákóczi téri Vásárcsarnok vevőinek is épült, építési költségeinek mintegy ötödét a Csarnok és Piac Igazgatóság állta. Az új mélygarázs éjjel-nappal üzemel, a várakozás óránkénti díja reggel 6 és este 8 óra között 300, éjszaka pedig 150 forint. Már most, az indulástól kezdve vannak havibérlet-konstrukciók, a 24 órás bérlet 17, a nappali (6 és 20 óra közötti) 12, az éjjeli (18-8 óra közötti) bérlet 10 ezer forintba kerül. A havi szinten 50-99 órát parkolók 10, a legalább 100 órát parkolók 20 százalék kedvezményt kapnak az óradíjakból.
Hirdetés
Az új mélygarázs átadása kapcsán a főpolgármester bejelentette, hogy a 4-es metró teljes projektje már 80 százalékos készültségnél tart, továbbra is jövőre várható a Keleti pályaudvar felszínrendezésének elkészülése és egyben az új metróvonal átadása is. Arról nem esett szó, de a legutóbbi információk szerint a fővárosi dugódíj bevezetése is esedékes lesz a 4-es metró projektjének befejezésével, s az új, amúgy nem is komoly kapacitású mélygarázs is már a behajtási díjjal sújtani tervezett területen található, azaz azt még mindig nem tudjuk, hogy amennyiben bevezetik a 4-es metró EU-finanszírozásában kötelezettségként vállalt dugódíjat, akkor hol állhatnának majd meg az annak fizetését elkerülni kívánó autósok.
Fotók forrása: BKK
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?