Új csúcsverziókat kapnak a Maserati limuzinjai

Bődületes teljesítményű V8-assal debütál a Maserati Ghibli és Quattroporte Trofeo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ideiglenes szünet a downsizing és az elektromosítás hírei között: majdnem 600 lóerős, V8-as motorral szerelt csúcsváltozatok érkeznek a Maserati kínálatába.

Mindhárom Maserati modell, név szerint a Quattroporte, a Ghibli és a Levante is hamarosan elérhető lesz a Trofeo csúcskivitelben. A SUV már tavaly megkapta a teljesítménynövelő kúrát, amivel fontos minőségbeli javulások is érkeztek az alapverziókhoz képest, remélhetőleg hasonló fejlődés várható a Ghibli szedánban is - bár igaz, a debütálásakor kínált, Maserati névhez képest alacsony minőségen már a nemrég bemutatott modellfrissítés is segített (azzal érkezett egy hibrid meghajtás is). A Quattroporte luxuslimuzin fényűzésére pedig eddig sem volt panasz, így összességében (és persze egyelőre látatlanban) úgy tűnik, jó irányba halad az olasz márka az utóbbi évek leépülése után. Erre pedig mi sem jobb bizonyíték, hogy nem csak a minőségre koncentráltak, hanem a márkanevet meghatározó sportosságra is: mindhárom Trofeo modell egy 580 lóerős, 730 Nm-es csúcsnyomatékú, duplaturbós V8-assal érkezik, amit a Ferrari maranellói gyárában szerelnek össze a Maserati kritériumai alapján. A Levante már tavaly bebizonyította, hogy ezzel az erőforrással fel tudja venni a versenyt legfőbb riválisával, a Porsche Cayenne Turbóval, ugyanez a motor pedig még jobb menetdinamikát szavatol a könnyebb és alacsonyabb súlyponttal rendelkező limuzinokban. Mind a Ghibli, mind a Quattroporte 326 km/h végsebességet tud, 4,3, illetve 4,5 mp-es 0-100 kilométer/órás sprinttel. A Levante 4,1 mp alatt tudja le a gyorsulást az összkerékhajtással (a limuzinok hátsókerekesek), végsebessége viszont 302 km/h. Ehhez jár persze a Maserati két jellegzetessége is: a kiváló irányíthatóság a közvetlen kormányzásnak köszönhetően, illetve az autórajongók szívét megdobogtató motorhang. Utóbbinál mondjuk kissé elszólták magukat a Maserati marketingesei, hiszen a hamarosan érkező elektromos sportautójuk aligha fog agresszívan morogni - mindenesetre örüljünk a V8-asnak, az elképesztő hangzást valóban nem lehet elvitatni az új Trofeóktól. Fontos újítás még a rajtautomatika és a verseny üzemmód.
Hirdetés
A csillagászati árcédulához minden bizonnyal magasabb alapfelszereltség is jár, mint ahogy tavaly a Levante esetében is történt, emellett pedig érdemes még megemlíteni a friss külső dizájnt. Bár a hibrid Ghiblin már láthattuk a megújult hátsó fényszórót, a Quattroportén és a Levantén ezek újnak számítanak. Kérdéses, hogy a módosult külsőt megkapják-e majd a gyengébb kivitelek is, bár furcsa lenne, ha nem. Az új lökhárítók persze valószínűleg Trofeo sajátosságok maradnak, ezek más márkák teljesítmény-orientált modelljeinél is így vannak: szénszálas a légterelő elöl és a diffúzor, fényes fekete a ritkább rácsozású hűtőmaszk, illetve piros fényezésű a kopoltyúk kerete. A Ghibli Trofeo motorházteteje még két hűtőnyílást is kapott, a limuzinok 21 colos felniken gurulnak, a Levante 22 colossal érkezik. Az utastérben is javult az anyaghasználat, főleg a Ghibliben, ahol a középkonzolon szénszálas díszbetétek jelentek meg. Nagyobb lett a központi érintőképernyő a limuzinokban ( pontosan 10,1 colosra nőtt), a Levantéban maradt a 8,4 col, de mindegyik kijelző felbontása jobb lett. Akármilyen sportos is egy autómárka, ma már a kényelmi funkciókat nem mellőzheti a luxuskategóriában, a Maserati pedig ezen a téren is nagy lépéseket tett, hogy behozza lemaradását. Vannak önvezető funkciók, biztonsági asszisztensek, illetve az internetre is kapcsolódnak már a kocsik. A komfortérzetet a Trofeo exkluzív bőrhuzatai teszik teljessé. Bár néhány kapcsoló az FCA átlagautóiból származik, mindhárom modell hamisítatlan Maserati, ennek megfelelően pedig Torinóban készülnek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?