Új dízel jön a 2-es BMW-be

Hat lóerő plusz a BMW 225d Coupéban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW 2-es kupé legerősebb dízele még erősebb lesz: 6 lóerős pluszt hoznak ki az új generációs kétliteresből, a fogyasztása is csökken.


Mi 220d kivitelben teszteltük tavaly a BMW legkisebb kupéját, de létezik belőle erősebb gázolajos is. A 225d kettős megfúvású helyett már két turbóval lélegeztetett, így 450 Nm nyomatékú és 218 lóerős teljesítményű. Volt legalábbis eddig, a Bimmertoday szerint ugyanis kap egy kis frissítést a blokk, így már 224 lóerős lesz. A BMW hagyományosan mindig egy pár lóerőt húz a kétliteresen, a 20d volt már például 163, 170, 177 és 184 lóerős, mielőtt a mostani 190 lóerős formájában készült. Az eljárás ugyanez az erősebb változatok esetében is.[BANNER type="1"]
Ha helyesek az amúgy nagyon naprakész és elég jó gyár közeli forrásokkal rendelkező Bimmertoday információi, akkor az eddig használt N47D20 kódú blokkot az újabb B47D20 fogja váltani, ahogy ez megtörtént a 184-ről 190 lóerőre erősödő 20d esetében is. A most még az N47-tel járó, 143 lovas 218d-t és ugyanezen motort a többi kasztniban is az új, moduláris négyhengeres fogja váltani, azon a szinten kerek 150 lóerővel. A legerősebb 2-es kupé, 225d nyomatéka nem változik, marad hozzá alap a ZF gyártmányú nyolcgangos automataváltó, de az új változatban még kevesebbet fog fogyasztani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?