Új dízelmotor és elsőkerékhajtás segít a spórolásban a Land Rovernek

Takarékosabb Freelander

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy látszik a Tata komolyan gondolja a Land Rover megmentését, ezért hajlandó lemondani a tradíciókról is. Íme az elsőkerekes LR.

Módosított műanyag lökhárítók, három új karosszériaszín és új felnik az extralistán – mérsékelt jelek utalnak arra, hogy forradalmi változások történtek a Land Rover Freelander esetében. Ez alatt nem a továbbfejlesztett, 2,2 literes turbódízel értendő, amely 150 és 190 lóerős teljesítménnyel is választható. Előbbi kézi kapcsolású váltóval is elérhető, ahol széria a motorleállító, utóbbi csak automatikus váltóval párosítható. Ennek ellenére fürge, a 96 km/h-s sebességet 8,7 másodperc alatt éri el az autó, végsebessége 190 km/h. A 2,2 literes négyhengeres új, változó geometriás turbófeltöltőt kapott, adalékos részecskeszűrő tisztítja a kipufogógázait, és már 10 százalékos biodízellel is gond nélkül üzemel.
A már említett forradalmi újdonságot az jelenti, hogy 2011 januárjától nem csak összkerékhajtással, de elsőkerékhajtással is választható lesz a Freelander 2. Utóbbi eD4 névre hallgat, és az eddigi legtakarékosabb Land Rover a maga 158 g/km-es CO2-kibocsájtásával. Még az olyan erős tradíciókkal rendelkező cég, mint a Land Rover se hagyhatja figyelmen kívül, hogy az Európában eladott szabadidő-autók 23 százaléka elsőkerékhajtású. Az alapváltozat a 150 lóerős dízelmotorral és csak kézi kapcsolású váltóval kérhető. Az utastérben megváltoztatták a műszerek grafikáját, új padlószőnyeget és kárpitokat használnak. Még az ősszel megindul a megfiatalodott Freelander 2 forgalmazása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?