Új fogyasztási világrekord: 2,82 l/100 km egy dízel Hondával

Döbbenetesen jó eredményt hozott a Honda fogyasztási Guinness-rekordja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Honda megdöntötte a Guinness World Record üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó rekordját: a Civic Tourer 2,82 l/100 km átlagot hozott.


Nemhogy sikerült megdöntenie a Hondának a Guinness World Record üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó rekordját, hanem 25%-kal múlta alul a gyári - amúgy szintén igen szerény, 3,8 l/100 km - értéket a 25 napos, 24 európai országon átívelő, 13 498 kilométeres túra. Az a (korábban már beharangozott) túra, amit Fergal McGrath és Julian Warren, a Honda európai kutatás-fejlesztés központjának dolgozói vittek végig. Céljuk annak bebizonyítása volt, hogy a Civic Tourer 1.6 i-DTEC valós körülmények között is szenzációsan aszkéta lehet. Sikerült nekik.
Hirdetés

Átlagosan 1500 kilométerenként kellett tankolniuk, ami azt jelenti, hogy a 25 nap alatt mindössze kilenc alkalommal kellett gázolajat vételezniük - utóbbi, a jelentős hatótáv sem egy elhanyagolható szempont a gazdaságos üzem mellett.
Fergal McGrath elmondta: “Nehéz túra volt, de felettébb élveztük, és mivel sikerült megdönteni a rekordot, igazán megérte nekivágni a kalandnak. Persze ez nem csak rajtunk múlott, hanem a minket segítő csapaton is, szeretném hát megköszönni mindenkinek, aki támogatott minket az utazás során. Ennyi vezetés után Julian és én is örömmel ülünk kicsit vissza az íróasztal mögé, jó újra itthon lenni!” A gazdaságos vezetés természetesen tanulható, léteznek kiváló vezetéstechnikai kurzusok is a trükkök elsajátításához, de természetesen a legfontosabb tételek átolvasása után autodidakta módon is lehet próbálkozni a "tudomány" elsajátításával, hogy aztán kevesebb pénzt kelljen a benzinkutakon hagyni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?