Új Kia készül a szomszédban

Már a cee'd kombija is készül a Kia zsolnai gyárában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ötajtós után immár kombi karosszériával is megkezdődött a cee'd gyártása a szlovákiai Zsolnán. Az új sorozattal idén 285 ezer példányra nőhet a szlovák gyár éves termelése.

Ötajtós után immár kombi karosszériával is készül a második generációs Kia cee'd a szlovákiai Zsolnán. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első generációsból már a kombi is kifutott - legalábbis a termelésből. A hazai kereskedők azonban még betáraztak a céges vásárlók által mostanában megkedvelt, kedvező árú puttonyosból. Ősztől viszont már érkeznek a magasabb árú, de sokkal kifonomultabb új verziók a hazai piacra is. Erre egyébként - európai szinten - a korábbiénál is nagyobb keresletet vár a Kia, így a szlovák gyár évi produktuma év végére 285 000 példányosra emelkedhet. Az előző generációs cee'd kombi egyébként a helyi termelés ötödét adta, az új, 528-1642 literes csomagterű, az ötajtóshoz hasonlóan 1,4 (100 LE) és 1,6 literes (135 LE) benzinesekkel, valamint 1,4-es (90 lóerős) és 1,6-os (110 és 128 LE) dízelekkel érkező második kiadás pedig akár még komolyabb arányt is elérhet.
Az új cee’d kombi nagyon fontos újdonság a Kia európai palettáján, egész 2012-ben készültünk e modell sorozatba vételére. Bízunk az új karosszériaváltozat európai sikerében, és abban, hogy hozzásegíti majd a szlovákiai üzemet a megcélzott termelési darabszám eléréséhez” - nyilatkozta Eek-Hee Lee, a Kia Motors Slovakia elnöke.
Hirdetés
Jövőre újabb cee'd, a háromajtós pro_cee'd is érkezik Zsolnáról, annak sorozatgyártását természetesen már most egyengetik Zsolnán, magát az autót azonban vélhetően csak bő egy hónap múlva, a Párizsi Autószalonon láthatjuk majd, miközben addigra már a hazai szalonokban is megérinthető és kapható lesz a kombi cee'd sw.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?