Új koncepcióautót villantott a Honda, ennek a típusnak lehet az utódja!
Egyelőre csak álca alatt mutatták meg, de közel a leleplezés
Új tanulmányautóval rukkolt elő a Honda, amely ha gyártásba kerül, egy korábban beszántott típus utódja lehet. Mutatjuk, mit lehet eddig tudni róla!
Reneszánszukat élik a kisautók a Európában, hiszen lassan szinte minden márka legalább egy apró villanyos típust piacra dob. Bizonyos szempontból a Honda megelőzte a kor trendjeit, hiszen már a múlt évtizedben bemutatták az e-t, viszont az árazása miatt sosem lett igazán tömegtermék. Úgy tűnik, hasonló modellen dolgoznak a japánok, hiszen nemrég bejelentették, a jövő hónap közepén esedékes goodwoodi Festival of Speed eseményre többek között egy Super EV névre keresztelt koncepcióval készülnek. A közleményhez egy fotót is csatoltak, amelyen egy az e-re nagyon hajazó prototípus látható.
Emellett a Honda megerősítette, hogy az eseményen a 0 SUV európai premierjét is megejtik, de a standon kiállítják a Civic Type R Ultimate Editiont is, az új Prelude pedig az ikonikus pályán is megmutatja majd magát. A Festival of Speed eseményt idén július 10-13 között tartják.