Új LED fények és hangolható kormány – frissült a Hyundai ix35

Genfben debütált a 3 évesen frissített Hyundai ix35

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába keresett, a Hyundai második legkelendőbb modellje az ix35, 3 évesen nem kerülhette el a kötelező frissítést. Új arcával Genfben debütált.

Pontosan 3 évvel ezelőtt, 2010 márciusában mutatkozott be az ix35, azóta nem kevesebb mint 220 ezer példányban kelt el szerte Európában, mely által a Hyundai második legkelendőbb modellje. Melyik az első? Nem nehéz kitalálni, hogy a második generációjával már az Év Autója döntőbe jutott, s ott egyébként az utolsó helyen végzett i30. Most viszont az ix35 kompakt szabadidő-autó frissült.
Nem nagyon, de természetesen kapott átrajzolt lökhárítókat, új fényszórókat és LED-es menetfényeket, valamint hátsó lámpákat. Akad friss színárnyalat és felni is, utasterében a korábbinál jobb minőségűnek ígért kárpit borítja az üléseket és az ajtók felső részét, a műszerfali légbeömlők immár krómmal keretezettek, s világítást kaptak az első pohártartók.
Hirdetés

Van továbbá műszaki újdonság is, az elektromos, Flex Steer fantázianévre hallgató kormányszervo programozható rásegítést, normál, sport és komfort fokozatokat kínál, az ESP pedig immár vontatmánystabilizáló funkciós, a 2,0 literes (163 lóerős) benzinmotort pedig azonos méretű, közvetlen befecskendezésű váltja, mely 166 lóerejével hajszálnyit erősebb és 205 Newtonméter nyomatékával is jobb a korábbinál. Újdonság továbbá, hogy (összkerékhajtás esetén) immár a szerényebb (136 LE) teljesítményű 2,0 literes turbódízel is rendelhető (6 fokozatú) automata váltóval, a motorpaletta zöme persze változatlan, 1,6-os közvetlen befecskendezésű (135 LE) a benzines az alap, s az említett 2,0 literes a csúcs. Gázolajosból az 1,7 literes (115 LE) bázison túl a 2,0 literesek 136 és 184 lóerősek lehetnek, a hajtás alapesetben az első kerekeké, opcióként a belépő benzines és dízel kivételével mindegyik variáns kérhető automatikus összkerékhajtással és az alapból is 6 fokozatú váltó helyett 6 sebességes automatával is.
Extrafelszerelésként szerepelhet tolatókamera, 7 colos középkonzoli LCD kijelző és újfajta, a korábbinál nagyobb fényerejű Bi-Xenon fényszóró is a friss ix35-ben. Fontosabb, hogy a Hyundai modelljeire jellemző Tripla 5 csomaggal, 5 év kilométer korlátozás nélküli garanciával, 5 év assistance szolgáltatással és évenkénti ingyenes átvizsgálással adják. Megjelenése a nyár folyamán, az első darabok érkezése inkább a napos évszak végén várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?