Új motorokkal bővül a Peugeot 308 kínálata

Fogyasztáscsökkenést ígérnek az új erőforrások és a hozzájuk is társítható automataváltó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan az új, benzines PureTech és az 1,5-ös BlueHDi erőforrásokhoz is elérhető a nyolcfokozatú, automatikus sebességváltó a Peugeot 308 esetén.


Eddig csak a kétliteres, 180 lóerős dízelmotorhoz kínálták az Aisinnel közösen kifejlesztett EAT8 automatikus sebességváltót, idén azonban változik a helyzet. Megérkeztek ugyanis a motorpalettára a továbbfejlesztett erőforrások, amelyek teljesítik az Euro 6.c szabvány követelményeit. Ehhez pedig hozzájárul az új váltó is, amely segít csökkenteni a fogyasztást. A korábbi hatfokozatú automatikus váltóhoz képest, az új nyolcfokozatú egység két fölösleges kilogrammot ledobott magáról. Emellett szériafelszereltségként járnak hozzá a kormány mögötti kapcsolófülek, amelyekkel a vezető manuálisan is válogathat a fokozatok között. Érdemes még megemlíteni a Park funkciót, amely a biztonságot növeli, hiszen a motor leállásakor automatikusa működésbe lép, így az autó biztosan a helyén marad. Szintén érdekes, hogy az alacsony viszkozitású váltóolajjal a sebességváltó egész életre töltött, a karbantartási terv, egyetlen olajcserét sem ír elő!
Hirdetés

A PureTech 130 benzinmotor a korábbi változathoz képest négy százalékkal fogyaszt kevesebb tüzelőanyagot. Ezt többek között a magasabb arányú kipufogógáz-visszavezetéssel, a 200 helyett 250 bar nyomású közvetlen befecskendezéssel, valamint az optimálisabb kialakítású turbókompresszorokkal érték el a mérnökök. A 130 lóerős mellett a 225 lóerős motorhoz is rendelhető a nyolcfokozatú váltó, amelynek sport fokozata még gyorsabb váltásokat tesz lehetővé. Ezeknél az erőforrásoknál a szén-dioxid, a nitrogén-oxid és az elégetlen szénhidrogének kezelését is ellátó, három utas katalizátor mellé egy passzív regenerációt alkalmazó részecskeszűrőt is beépítenek.

Az új 1,5-ös, 130 lóerős dízel a korábbi 1,6-os egységhez képest 4-6 százalékkal fogyaszt kevesebbet. Ez a csökkenés többek között a kisebb hengerűrtartalomnak, egy új, nagy hatékonyságú EGR hőcserélőnek, illetve a speciális kialakítású égéstérnek köszönhető. Az utóbbi megoldás egyébként egyenesen a Le Mans-i 24 órás versenyt is megnyerő Peugeot 908-ból érkezett. Az 1,5 literes BlueHDi 130 motor új nitrogén-oxid kezelő rendszerrel, egy – a motor közelében elhelyezett – második generációs SCR-katalizátorral és egy részecskeszűrővel is rendelkezik, természetesen AdBlue folyadékot is igényel.
Az új benzinmotorok márciusban érkeznek a hazai piacra, a dízelek pedig májusban. A nyolcfokozatú automatikus sebességváltó szintén májustól rendelhető az 1.2 PureTech 130 és az 1.5 BlueHDi 130 motorokhoz. A 225 lóerős 1,6-os, turbós benzines az év második felétől válik elérhetővé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?