Új motort kapott a magyar tervezésű sportkocsi

701 lóerős motor Tárnok Zsolt Mazzanti Evantrájában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

V8-as motorral is gyártani fogják a magyar tervezésű szupersportkocsit. A Mazzanti Evantra V8-ast a monacói Top Marques kiállítás után Sanghajban is láthatta a közönség.


A Tárnok Zsolt által tervezett, Luca Mazzanti tulajdonos iránymutatásai mellett megszületett sportkocsi eddig hathengeres szívó és biturbó erőforrásokkal volt rendelhető. Az olasz manufaktúra vezetője azonban úgy gondolta, egy ilyen különleges kocsiba erősebb motor dukál, ezért a jól bevált amerikai small blockhoz nyúltak. A 3,5 literes hathengeres helyett hétliteres motorral is készül majd az etruszk halhatatlansági istennő nevét viselő magyar gyökerű Evantra. Az alumínium V8-asból 701 lóerőt préseltek ki, ezt 6600-as percenkénti fordulaton adja le. Csúcsnyomatéka 848 Nm (4500-as fordulaton). A 11:1 sűrítésű, száraz karteres erőforrás a könnyű, a szénszálas kiegészítőkkel szerelt változatban csupán 1300 kilós kétüléses kupét 3,2 másodperc alatt repíti 100 kilométer/órás sebességre.
Hogy a Mazzanti V8 ne csak posztereken mutasson jól, a fejlesztésbe Forma-1-et és Le Mans-t is megjárt szakembereket alkalmaztak, többek között azt a Nebojsa Borkovic-t, aki a Ferrari és a Toyota F1-es csapatában kapott szerepet, de fejlesztőként a Lotusnál és a Paganinál is dolgozott.
Hirdetés

A hatsebességes szekvenciális váltóval (silatronic) szerelt kocsi végsebessége a gyártó közlése szerint meghaladja a 350 kilométer/órát. A lassulásról elöl és hátul hűtött féktárcsák gondoskodnak (az első Brembo féknyergek hatdugattyúsak, a tárcsa 380 milliméter átmérőjű, a hátsók négydugattyúsak, 360 milliméteres tárcsákkal), felárért kerámiafékeket szerelnek az autóba a 20 hüvelykes OZ felnik mögé. A 255/30 R20-as első, valamint a 305/25 R20-as hátsó gumikat a Continental szállítja.
A 4325 milliméter hosszú, 1955 milliméter széles és 1225 milliméter magas középmotoros Mazzanti Evantra tengelytávja 2550 milliméter. Különlegessége, hogy ajtajai hátrafelé nyílnak, a tanksapkája pedig elöl található. A karosszéria egyes elemeit szénszálas műanyagból és szálhúzott alumíniumból is legyártják, az ügyfél választhatja ki, mennyire legyen könnyű az autója. Az Evantra igen ritka, a személyre szabott luxusautóból csupán öt készül évente - ára is ehhez illő, de természetesen a vevői óhajok alapján erősen változó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?