Új motort kapott a Porsche Macan S

A formai felfrissülés után egy új motor is debütált a Macan palettáján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még a nyáron mutatták be a Porsche Macan enyhén felfrissített változatát, most pedig az S változat kapott új erőforrást.


A modellfrissítés talán leglátványosabb pontja az autó hátsó lámpái között végigfutó fénycsík, amellyel jól beilleszkedett a Porsche új formanyelvezetébe. Mostanra már majdnem mindegyik típuson látható ez a megoldás, ami a Macanon is jól mutat. Elöl kevésbé látványos a változás, némileg átrajzolt fényszórók és lökhárító tanúskodik róla, illetve négy új szín és szintén új 20 illetve 21 colos keréktárcsák is megjelentek a kínálatban.

Az utastérben a leglátványosabb változás a 11 colosra nőtt érintőképernyős kijelző a középkonzolon, és így a szellőzőnyílások is alatta trónolnak. Emellett új sport kormánykerék is rendelhető hozzá, de a Macan S esetében a motor a lényeges változás. A teljesen új fejlesztésű V6-os, háromliteres egység maximális teljesítménye 354 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 480 Nm, ami ez előző motorhoz képest 14 lóerős és 20 newtonméternyi növekedést jelent. Ezzel 5,1 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h tempót és a végsebessége 254 km/h, amennyiben az opcionális Sport Chrono csomagot is megrendeli a leendő tulajdonos.
Hirdetés

A futóművet sem hagyták érintetlenül a frissítést végző mérnökök. Az intelligens összkerékhajtással felszerelt modellek futóművét optimalizálták, ami részletesebben annyit jelent, hogy az első felfüggesztésekben alumínium rugós tagok váltják le a korábbi acél elemeket. Az új konstrukció merevebb, mint a korábbi, továbbá kisebb tömege által csökkent a rugózatlan tömeg. Emellett áthangolták a stabilizátorokat és megerősítették a fékrendszert is. Az új Macan S már itthon is megrendelhető, bruttó alapára 68 682 euró, ami körülbelül 22,6 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?