Új nyári gumit vennél? Német eredmények már vannak
Nyárigumiteszt - az ADAC és az ÖAMTC már most mutatja sorrendjét
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A német és az osztrák autóklub, az ADAC és az ÖAMTC szokás szerint már a szezon kezdete előtt kihozta nyárigumitesztjét. Vannak érdekességek!
A kisautók 16 abroncsa közül kettÅ‘ ért el "Jó" eredményt, de a maradék 14 is "KielégÃtÅ‘"
Hiába van még február, az ADAC (és vele karöltve az osztrák autóklub, az ÖAMTC is) megjelentette nyárigumitesztjét. Két méretosztályban teszteltek, ami nem meglepetés, hiszen rendszerint Ãgy szokták, az viszont szokatlan, hogy a kisautók 185/65 R15 mérete mellett a kisbuszok/furgonok 215/65 R16 C méretét is vizsgálták - Volkswagen Polókkal és T6 Multivanekkel.
Mindkét méretosztályban 16-16, azaz összesen 32 gumimodellt néztek meg. Az eredmények között sok a meglepetés, már önmagában az is, hogy a teljes mezÅ‘nybÅ‘l mindössze két garnitúra kapott jó minÅ‘sÃtést, a többi a kisautóknál is kielégÃtÅ‘. Még érdekesebb, hogy a furgonoknál csupán kielégÃtÅ‘ (5 abroncs), elégséges (2 modell) és gyenge (9 gumi) bizonyÃtványokat tudtak osztani. Legalább ilyen furcsa az abroncsok sorrendje is.
[BANNER type="1"] A pontozás kapcsán ugyebár fontos, hogy a németeknél a kisebb szám jelenti a jobb osztályzatot. A jó eredményt elérÅ‘ kisautó abroncsok a vizes úton bajnok Bridgestone Turanza T005 és a tartósság kapcsán remekelÅ‘ Vredestein Sportrac 5. Meglepetésnek tűnik a négyévszakos vagy a márka szavaival élve egészéves Michelin CrossClimate+ harmadik helye, ugyanakkor jegyezzük meg, hogy valódi nyári gumi a MichelintÅ‘l nem is szerepelt a tesztben, s ez az abroncs már ugyanúgy csak kielégÃtÅ‘ eredményt ért el, ahogyan a mezÅ‘ny további 13 tagja is. Az egészéves Michelin kapcsán számunkra erÅ‘s meglepetés, hogy a legjobb kopási eredményt mutatta fel, mi a tesztjeinken nem ezt tapasztaltuk; némi lemaradást a németek a száraz utas jellemzÅ‘knél regisztráltak nála.
Szokásos alapszabály, hogy abroncsot leginkább a dobogóról érdemes választani, ugyanakkor az ADAC megjegyzi, hogy a mezőnyben vannak azért olyan modellek, amelyekkel szintén érdemes számolni.
Száraz úton (20%) | Nedves úton (40%) | Zaj (10%) | Fogyasztás (10%) | Kopás (20%) | ADAC értékelés | |
Bridgestone Turanza T005 | KitűnÅ‘ (1,5) | Jó (1,9) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (2,3) | Jó (2,0) | Jó (2,2) |
Vredestein Sportrac 5 | Jó (2.3) | Jó (2,2) | Jó (2,5) | Jó (2,1) | Nagyon jó (1,5) | Jó (2,1) |
Michelin CrossClimate+ | Jó (2,6) | Jó (2,4) | KielégÃtÅ‘ (2,6) | Jó (2,4) | Nagyon jó (0,5) | KielégÃtÅ‘ (2,6) |
Goodyear EfficientGrip Performance | Jó (1,9) | KielégÃtÅ‘ (2,7) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (1,7) | Jó (2,0) | KielégÃtÅ‘ (2,7) |
Firestone Roadhawk | Nagyon jó (1,5) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (2,5) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (2,8) |
Kumho Ecowing ES01 | KielégÃtÅ‘ (2,8) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | Jó (1,9) | Jó (2,0) | KielégÃtÅ‘ (2,8) |
Maxxis Mecotra 3 | Jó (1,9) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | Jó (2,4) | Nagyon jó (1,4) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (2,8) |
Toyo Proxes CF2 | Jó (2,2) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | Jó (2,3) | Jó (2,0) | Jó (2,0) | KielégÃtÅ‘ (2,8) |
Continental ContiPremiumContact 5 | Jó (2,2) | Jó (2,4) | Jó (2,5) | Jó (2,3) | KielégÃtÅ‘ (3,0) | KielégÃtÅ‘ (3,0) |
Falken Ziex ZE310 Ecorun | Jó (1,8) | KielégÃtÅ‘ (3,0) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | Jó (2,2) | Nagyon jó (1,5) | KielégÃtÅ‘ (3,0) |
Semperit Comfort-Life 2 | KielégÃtÅ‘ (2,9) | KielégÃtÅ‘ (3,0) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | Jó (2,3) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (3,0) |
Giti GitiSynergy E1 | KielégÃtÅ‘ (2,8) | KielégÃtÅ‘ (3,2) | Jó (2,1) | Jó (1,6) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (3,2) |
Petlas Imperium PT515 | KielégÃtÅ‘ (3,0) | KielégÃtÅ‘ (3,3) | KielégÃtÅ‘ (2,7) | Jó (2,3) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (3,3) |
Hankook Kinergy Eco 2 | Jó (2,4) | KielégÃtÅ‘ (3,4) | Jó (2,4) | Jó (1,7) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (3,4) |
Pirelli Cinturato P1 Verde | Jó (2,3) | KielégÃtÅ‘ (3,4) | Jó (2,5) | Jó (2,0) | Jó (2,0) | KielégÃtÅ‘ (3,4) |
Linglong Green-Max HP010 | KielégÃtÅ‘ (3,0) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | Jó (2,5) | Jó (2,1) | KielégÃtÅ‘ (3,5) | KielégÃtÅ‘ (3,5) |
Némileg más a kép a furgonoknál, ahol nincs jó, csak kielégÃtÅ‘ minÅ‘sÃtést elért gumimodell, s itt már jóval nagyobb szórást mutattak az egyes abroncsok. Kopás kapcsán például volt olyan, aminél 31, de olyan is aminél 81 ezer kilométeres élettartamot regisztráltak. Utóbbi extra tartós, elÅ‘bbi pedig az átlagos (35-40 ezer kilométeres) élettartam alatti. A kopás persze csak az egyik kérdés, az ADAC-nál is kijött a fizika: a legtartósabb abroncsok jellemzÅ‘en a legrosszabb (értsd: leghosszabb) fékutat adják, s az átlagosnál nagyobb tömegű autók esetén különösen fontos az abroncs. 80 km/órás fékezés esetén ahol a legjobb (Apollo) abronccsal már állt a hazai kormányflottában is népszerű VW Multivan, ott a sereghajtó Kleberrel még 36 km/órával haladt, s ott bizony a bÅ‘ 2 tonnás autó még hatalmas pusztÃtást tud végezni.
A kishaszonjárművek C-s abroncsai közül egy sem ért el "Jó" minÅ‘sÃtést, 5 "KielégÃtÅ‘", 2 "Elégséges", mÃg a többi 9 kifejezetten "Gyenge"
Fontos kiemelni azt is, hogy egy normál személyautóhoz egy Multivan (kategóriájú autó) még a legjobb abronccsal is csaknem 10 méterrel több (47 méteres) fékutat igényelt 80 km/óráról. Ezzel ugyanúgy tisztában kell lenniük a sofÅ‘röknek, mint azzal, hogy a nagyobb terhelésre optimalizált abroncsok vizes úton is gyengébbek, azaz óvatosabb vezetést követelnek meg. Amennyiben az autó terhelhetÅ‘sége megengedi, s nem bánjuk a szerényebb élettartamot, a személyszállÃtásra használt kisbuszok esetén érdemesebb a C-s (Cargo) abroncs helyett a méretükben is gyártott személyautó-abroncsok közül választani. Különösen igaz ez, ha egy autót például egy cégnél többen használnak, illetve a bérautók esetén is, hiszen nem érdemes a teherabroncs tartóssága miatt a biztonságot kockáztatni, márpedig a személyautó sofÅ‘röknek a tartósságra és a teherbÃrásra optimalizált gumik okozhatnak meglepetést. Mivel a teherabroncsok körében legfeljebb kielégÃtÅ‘ minÅ‘sÃtést tudott osztani az ADAC, s a gumik elsÅ‘sorban vizes úton véreztek el, a gyártók meg is kapták az üzenetet, hogy elsÅ‘sorban ezen jellemzÅ‘kön kellene javÃtaniuk. Ebben a szegmensben már elmondható, hogy elsÅ‘sorban az 5 olyan abroncsból ajánlott választani, amelyek kielégÃtÅ‘ eredményt kaptak. Meglepetésre ilyen a hazánkban is gyártó Apollo, a Goodyear, a Pirelli, a Nokian és a Continental teherabroncsa. Száraz és vizes úton egyaránt az Apollo Altrust nyert, de nem olyan tartós, mint a tapadási jellemzÅ‘ivel Å‘t közelÃtÅ‘ Goodyear EfficientGrip Cargo. A vezethetÅ‘séget dÃjazóknak szintén utóbbit ajánlja az ADAC, az alacsony fogyasztásra gerjedÅ‘knek szintén, igaz, utóbbi esetén már a Continental is játszik.
Száraz úton (20%) | Nedves úton (40%) | Zaj (10%) | Fogyasztás (10%) | Kopás (20%) | ADAC értékelés | |
Apollo Altrust | Jó (2,1) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (2,4) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (2,8) |
Goodyear EfficientGrip Cargo | Jó (2,3) | KielégÃtÅ‘ (3,1) | KielégÃtÅ‘ (3,0) | Jó (2,0) | Nagyon jó (0,5) | KielégÃtÅ‘ (3,1) |
Pirelli Carrier | Jó (2,8) | KielégÃtÅ‘ (3,1) | KielégÃtÅ‘ (3,1) | Jó (2,1) | Nagyon jó (1,0) | KielégÃtÅ‘ (3,1) |
Nokian cLine | KielégÃtÅ‘ (3,0) | KielégÃtÅ‘ (3,3) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (2,1) | Jó (2,5) | KielégÃtÅ‘ (3,3) |
Continental ContiVanContact 200 | KielégÃtÅ‘ (3,4) | KielégÃtÅ‘ (2,8) | KielégÃtÅ‘ (3,1) | Jó (1,8) | Jó (1,5) | KielégÃtÅ‘ (3,4) |
Maxxis Vansmart MCV3+ | Jó (2,2) | Elégséges (3,7) | KielégÃtÅ‘ (3,0) | Jó (2,3) | Nagyon jó (0,5) | Elégséges (3,7) |
Kumho PorTran KC53 | KielégÃtÅ‘ (3,2) | Elégséges (3,8) | Jó (2,7) | Jó (2,0) | Jó (2,0) | Elégséges (3,8) |
Falken Linam Van01 | Jó (2,2) | Gyenge (4,6) | KielégÃtÅ‘ (3,2) | Jó (2,0) | Nagyon jó (0,5) | Gyenge (4,6) |
Uniroyal RainMax3 | KielégÃtÅ‘ (3,4) | Gyenge (4,6) | KielégÃtÅ‘ (3,1) | Jó (1,9) | Nagyon jó (1,5) | Gyenge (4,6) |
Michelin Agilis+ | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Gyenge (4,9) | KielégÃtÅ‘ (3,3) | Jó (2,2) | Nagyon jó (0,5) | Gyenge (4,9) |
Fulda Conveo Tour 2 | Jó (2,4) | Gyenge (5,0) | KielégÃtÅ‘ (3,3) | Jó (1,9) | Nagyon jó (0,5) | Gyenge (5,0) |
Nexen Rodian CT8 | Jó (2,3) | Gyenge (5,0) | KielégÃtÅ‘ (2,7) | Jó (1,7) | Jó (2,5) | Gyenge (5,0) |
Sava Trenta 2 | Jó (2,3) | Gyenge (5,0) | KielégÃtÅ‘ (3,1) | Jó (2,1) | Nagyon jó (0,5) | Gyenge (5,0) |
Semperit Van-Life 2 | KielégÃtÅ‘ (3,0) | Gyenge (5,1)) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (2,2) | Jó (1,0) | Gyenge (5,1) |
Hankook Vantra LT | Jó (2,3) | Gyenge (5,5) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (2,0) | Jó (2,5) | Gyenge (5,5) |
Kleber Transpro | Elégséges (3,6) | Gyenge (5,5) | KielégÃtÅ‘ (2,9) | Jó (2,3) | Nagyon jó (1,5) | Gyenge (5,5) |
Az ADAC két méretosztályú tesztje ezúttal ismét egy új kategória jellemzÅ‘ire mutatott rá, ami remek kitekintést ad. Aki pedig a kisautósnál nagyobb, 16 colos abroncsok, ráadásul részletesebb teszteredményeire kÃváncsi, annak érdemes megvárnia saját, a nonstopgumival közös gumitesztünket, amit idén is tervezünk már a mogyoródi Tanpályán. Igaz, ahhoz még várjuk a jó idÅ‘t, mi ugyanis hazai körülmények között tesztelünk. Egyrészt azért, mert ilyenek között is autózunk, másrészt azért, mert logikusan kisebb költségvetéssel gazdálkodunk, mint a német-osztrák összesÃtett gumiteszt. AmÃg nem érkezik meg idei tesztünk, a tavalyi is segÃtség lehet.
Maxxis: Tajvan, erős indiai érdekeltségekkel
Giti aka. GT Radial: Szingapúr
Petlas: muszáj voltam rákeresni, Törökország
A többi márkát is figyelembe véve a németetek szeretik a távol-keleti gyártók márkáit. Gondolom elsősorban anyagi megfontolásból nagy a szerelem.
Elgépeltem: németek
Nem hinném, hogy pl a Bridgestone vagy a Yokohama a legolcsóbbak közé tartoznának.
Szerencsére a tyrereviews a teszt elemzése után az adott gumi mellé mindig oda szokta Ãrni az átlagos beszerzési árat is.
A BS átlag 46 font, Yokohama passz, nem is szerepel a listán.
http://www.tyrereviews.co.uk/Article/2019-ADAC-Summer-Tyre-Test-185-65-R15.htm
Meg nem sikerült olyan német oldalt találni, ahol ugyanÃgy lebontva szerepelnek a gumik, csak német árakkal (amit igen, ott nagyvonalúan 40-99 euró közé lövik be az árakat)
udv!dolgoztam a michaelin ceg egyik leanyvallalatanal mint futar!A szervizek legtobbet Michaelin es Fulda gyartoktol kertek ! Elenyeszo volt a tobbi marka! A hankook meg jo de a tobbi meg a rakarban sem volt! Ez felrevezetes szerintem! Ahogy latom hiaba irtam eddig barmit a tapasztalataimbol meg mindig sokan hisznek a csodakban autovasarlaskor ! Inkabb erdemesebb venni egy donor autot ha sok a km a vasarlasra szant autoban! Kisbuszokban min.400 ezer km van ! Ne higgyetek el a kevesebbet! Ejjel rengeteg futar ceg mukodik non stop jarnak az autok nincs megallas!