Új Opel Antara – hathengeres nélkül

Opel Antara 2011

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opel nyilvánosságra hozta az új Antara szabadidőjármű specifikációit. A felsorolásból nem véletlenül maradt ki a 3,2 literes, V6-os változat: a benzines csúcsmodellt nyugdíjba küldték.


Már decemberben készpénznek számított, hogy az Opel felfrissíti az Antara szabadidőjárművet, de néhány hete még csak vázolni lehetett, milyen motorokkal lesz majd rendelhető az autó. Mivel közeleg a genfi bemutató időpontja, napvilágra kerültek a pontos adatok. Ezek szerint a 3,2 literes, benzines V6-os erőforrást törölték a kínálatból, sőt, összesen egy benzinmotor marad a palettán, egy 2,4-es, négyhengeres ECOTEC 167 lóerős teljesítménnyel. Ez a kivitel manuális váltóval, valamint fronthajtással 10,5 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra, végsebessége 190 km/h, átlagfogyasztása 8,8 l/100 km, szén-dioxid kibocsátása pedig 206 g/km. Igény esetén 4x4 hajtással is választható lesz, manuális vagy automata sebességváltóval. Dízelből kétfélét kínál az Opel, a 2,2 CDTI 163 és 184 lóerővel kerülhet a gépházba. Előbbi tetszés szerint választható front- vagy összkerékhajtással, valamint manuális vagy automataváltóval. A benzinessel összehasonlítva, a fronthajtásos, kézi váltós dízelnek szinte csak előnyei vannak, mert már ez a szerényebb teljesítményű Antara is jobban gyorsul (9,9 s), kevesebbet fogyaszt (6,3 l/100 km), és alacsonyabb az emissziója (CO2 167 g/km), egyedül a végsebességben nem tud jelentős előrelépést felmutatni (189 km/h). Az erősebb CDTI - csúcsmodellhez méltóan - csak 4x4-es kivitelben kerül forgalomba, de a váltó szabadon választható hozzá. Manuális egységgel 9,6 másodpercig tart a százas sprint, kereken 200 km/h a végsebesség, a fogyasztás átlag szerint 6,6 l/100 km, míg a szén-dioxid kibocsátás 175 g/km. A motorok mellett mindkét hatfokozatú sebességváltó új fejlesztés, és az Antara szériában tartalmazza majd a Hill Start Assist (HAS) berendezést, amely az emelkedőn való elindulást hivatott segíteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?