Új pilóta a Red Bull-neveldében

Orosz invázió a Forma-1-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toro Rosso F1-csapatánál bejelentették, hogy jövőre Danyiil Kvjat foglalja el a Daniel Ricciardo távozásával megüresedő ülést. Két orosz pilóta is lesz tehát, na meg Orosz Nagydíj.


Ha minden igaz, 2014-ben Szergej Szirotkin lesz a Sauber egyik versenyzője. Aki 18 éves. Danyiil Kvjat pedig 19 esztendős, és a Toro Rosso hétfői bejelentése alapján ő pótolja a Red Bullhoz, tehát az anyacéghez távozó ausztrál Daniel Ricciardót. Szirotkin és Kvjat is orosz, jövőre pedig a Forma-1 első ízben látogat el Oroszországba, Szocsiba.
Hirdetés
Korábban Vitalij Petrov volt az első és eddig egyetlen orosz F1-pilóta, ő 2010-2012. között a Renault, a Lotus Renault és a Caterham színeiben szerepelt változó eredményességgel.
A Ferrari-motorról Renault-félére váltó Toro Rossóval amúgy már többen és többször összeboronálták Antonio Felix da Costát, a portugálnak azonban gyenge szezonja volt, míg Kvjat a jelek szerint eleget mutatott hazája GP3-as sorozatában és az F3-ban, és nyilván szponzorai tőkéje is segített meggyőzni Franz Tost csapatvezetőt.

A nem mellékesen Olaszországban élő és olaszul is beszélő Kvjat a nyári silvertone-i ifjoncteszten már körözött a faenzai székhelyű Toro Rossóval, múlt héten pedig egyenesfutási feladatot végzett az energiaitalosok tehetséggondozójában. Kollégája/riválisa elvileg a már rutinosabbnak számító francia Jean-Éric Vergne lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?