Új Skoda SUV érkezik, neve is tartja a trendeket

Ezzel a névvel nem nekünk kell majd vesződnünk: jön a Skoda Kushaq, Indiában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb SUV-t hoz a Skoda, a Kushaq név a márka SUV sorába illő, K-val kezdődik és Q-ra végződik.

Kamiq, Karoq, Kodiaq - világszerte sikeresek a Skoda SUV-jai, most pedig egy újabb érkezését jelentette be a Skoda. A Kushaq néven érkező újdonság neve majdnem olyan kacifántos, mint a crossover kategória egyik első képviselőjének tekinthető Nissan Qashqai-é. A "Kushak" szó egyébként az ősi indiai, szanszkrit nyelvben királyt/császárt jelent, s az új modell, ami nem mellesleg az India 2.0 projekt első képviselőjeként a helyi igények szerint alakított MQB-A0-IN platform első modellje lesz, épp India számára készül.
Hirdetés
A Kushaq bemutatója idén márciusban esedékes, érkezése nem újdonság, hiszen a Vision IN koncepció által már tavaly tudtunk róla, méreteivel nagyjából a legkisebb európai Skoda SUV, azaz a Kamiq áll hozzá legközelebb, ahogyan 1,0 (115 LE, 200 Nm) és 1,5 literes (150 LE, 250 Nm) TSI motorjaival is. Bár a gyártó egyelőre csak sziluettvonalait mutatta meg, a koncepció és a márka dizájnnyelve, például a már nálunk is kapható, tisztán elektromos Enyaq SUV alapján vonásai nagyjából kitalálhatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?