Új szegmensbe lép a SsangYong a Torres által

Rövidesen debütál a SsangYong Torres, amiből még villanyverzió is érkezhet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egész sokat elárult a SsangYong a Torres ízelítőivel arról, hogyan is fog kinézni ez a vadonatúj modell, ami hónapokon belül már rendelhető.

SUV-okból sosem elég, és nem is tudhatná ezt bárki jobban annál a SsangYongnál, ami még a terepjáró-őrület előtt, vagy legalábbis a kezdetén már megfizethető utcai és jó teherbírású platós modellekkel jelentkezett. Ha valakik, akkor ők bizony tudják tehát, mi fán terem egy SUV, és tudásukat be is mutatják egy vadonatúj modellel, melynek már a nevét is elárulták. A dél-koreaiak újdonsága, a Torres egy, a márkának eddig idegen szegmensbe repíti a SsangYongot, bár persze érdemes ezt fenntartásokkal kezelni. A Torres ugyanis a kisebb Korando és a méretes Rexton közé érkezik - a SsangYongnak lehet, hogy a két modell között kellően nagynak tűnik a különbség, de az is lehet, hogy a SUV-ok mezőnyéről húznak le újabb és újabb bőrt úgy, mint tíz éve az Aston Martin tette a sportkupéival (vagy éppenséggel a német prémiummárkák teszik a lassan tucatnyi SUV-jaikkal). Hogy van-e létjogosultsága egy ilyen köztes méretosztálynak, az majd kiderül, ha már tudjuk a Torres pontos méreteit és az árát, ekkor lehet majd összehasonlítani potenciális versenytársaival. Sokat nem kell várni, júniustól egyes piacokon már rendelhető lesz, így a teljes leleplezés is hamarosan esedékes.
Hirdetés
Az ízelítők egyébként így is sokat elárulnak a Torresről, minden irányból egy teljesen új stílusvilág köszönt minket. Azaz talán a SsangYongnak új, ha rosszindulatúak volnánk, megjegyezhetnénk, hogy elöl a hűtőrács osztottsága kissé jeepes, a fényszórók pedig mintha az első generációs Range Rover Evoque-éra hajaznának. De vannak azért egyedi stíluselemek is, mint például a hangsúlyos matt ezüst C-oszlop, illetve úgy tűnik, a hátsó csomagtér-ajtó oldalra nyílik, ami ritkaság az utcai terepjárók között, és akár a Torres komolyabb terepképességeire is utalhat. Hátul a fényszórók rajzolata is viszonylag újszerű, illetve a csomagtérajtó nagy "horpadása" a rendszámtáblának és fölötte a modellfeliratnak szintén tekintélyt parancsoló. Egyelőre még rejtély, milyen lesz az utastér, de ha a SsangYongtól megszokott, viszonylag olcsó árcédulával érkezik a Torres, akkor feltehetően sok műanyagot találhatunk majd bent. Ez persze nem is feltétlenül baj: drága SUV-ból rengeteg van már így is a piacon, jó ár-érték arányúból már jóval kevesebb. Ez különösen fontos kérdés lesz majd 2023 végén, a tervek szerint ugyanis ekkor érkezik majd a Torres elektromos változata, a SsangYong első villanymodellje - remélhetőleg erre is vonatkozik majd a barátibb árazás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?