Új vasak kerülnek az Astonok alá

Padlóvázfejlesztésbe fog az Aston Martin

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy sportkocsigyár élete a nagy teljesítmény ellenére is lassabb, mint a tömeggyártóké. Az Aston például 13 év után készít új padlóvázat.


Még Ford fennhatóság alatt 2001-ben mutatkozott be a V12 Vanquish és vele az Aston Martin máig használt padlólemeze. Egészen eddig mindent erre építettek: Vantage, Virage, DB9, DBS, V12 Zagato alkotják a sort, de még a négyajtós Rapide is rokon az előbbiekkel. Két kivétel van: a Cygnet, ami egy átcímkézett Toyota iQ kevés sikerrel és a One-77, ami egyedi karbonszálas vázat kapott. A már elég koros VH platformra épült a legújabb Vanquish Volante és a V12 Vantage S is, persze sikerükön ez nem csorbít.
Hirdetés


Az Aston vezetése a tavalyi pénzügyi év értékelésekor a jó számok melletti eredményként jelentette be, hogy anyagi helyzete lehetővé teszi egy teljesen új építőkészlet kifejlesztését. Ettől azt várja az Aston, hogy autóik a jövőben is versenyképesek legyenek az egyre erősödő konkurencia ellenében. Már többszörösen megerősített tény, hogy a jövő szárnyas emblémájú sportkocsijait Mercedes-Benz AMG V8-as motorok fogják mozgatni, ezzel a DB7-ben bemutatott 5,9 literes V12-es is nyugdíjba vonul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?