Új vezér a Ladánál

A Dacia romániai vezérigazgatója, most már az Avtovaz igazgatója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új vezéralakja lesz az orosz autógyártásnak. Az Avtovaz, így a Lada élére is Nicolas Maure került vezérigazgatónak.


Az 55 éves Nicolas Maure jelenleg a Renault Group romániai műveleteiért felelős, és nem mellesleg a Dacia vezére. A francia úriember Bo Inge Anderssont fogja váltani az Avtovaz élén, aki április 4-én lép le a színről. Maure korábban a Renault globális gyártási teljesítményeiért és hajtásláncaiért felelős alelnök volt a Renault-Nissan együttműködésben. 2000-ben csatlakozott a francia gyárhoz, korábban autóipari beszállítóként volt jelen a Faurecianál és a Valeonál. „Az Avtovaz modernizálta palettáját és a gyártási folyamatait, továbbá jelentősen javult a termékek minősége." jegyezte meg Carlos Ghosn, a Renault-Nissan szövetség vezérigazgatója. "Nicolas Maure-ral is ezt a stratégiát szeretnénk folytatni, annak ellenére, hogy rövidtávon kihívásokkal kell szembenéznünk. Tovább is érdekünk az orosz piac hosszútávú jövője, valamint, hogy az Avtovaz vezető autógyártó maradjon hazájában."
Hirdetés
Az Avtovaz - ami alá egyébként a Lada is beleértendő – jelenleg a 2007-ben alapított Alliance Rostec Auto BV tulajdonában van, amiben többségi részesedése van a Renault-Nissannak. Minden oldal együttműködik a Togliattiban található és egyéb orosz gyárakból legördülő autók elkészítésében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Ja de azt sem hagyják hogy a Renault csapot papot othagyva elvigye a nehezen megszerzett technikát, az orosz emberek állásukat elveszítsék mert a Renault nem alkotott nagyot ígértével ellentétben. Szerintem Putyinnak valamit kellett hogy ígérjenek ha csak úgy megvehettek egy csomó Lada részvényt.
    Az új Kaptur is előbb utóbb ott fog készülni ha bejön a piaci rés.
    Kérdés az hogy egy Románnak az oroszok hogyan fognak engedelmeskedni.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Azért a Lada nem egy eldobható márkanév még ha a francia alias kisfőnök Ghosn-nak ez eszébe is jutna. Putyin nagyfőnök és nagymedve országa nem jótékonysági alapítvány.
    Szerintem ennél sokkal okosabb Ghosn.
    Most a Rubel nem jó de nem lesz ez mindig így, sőt hamarosan még annál is jobb lehet mint volt .
    Szíriában is Putyin a főnök, bármilyen más marhaságot állít a média, saját országában meg csoda lenne ha nem.
    Ha kell Carloska is bevet mindent akár nagy szilárdságú alapot is nehogy csalódást okozzon Putyinnak.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Pedig nyilván van jelentősége a %-oknak. A Toyota és a Daihatsu esete tök ugyanez: eddig 51%-os részük a volt a Daihatsuban, és nemrég volt róla cikk – biztos olvastad – hogy teljesen be akarja kebelezni a Toyota, hogy megcsinálja belőle a saját olcsóautó-márkáját. 51%-kal ezt nem tehette volna meg:)

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Ha jól emlékszem a Nissanban sokkal kevesebb részesedésük volt amikor részvényeket cseréltek, és mégis az volt amit pontosan Ghosn akart. Igaz akkor még Schweitzer volt a konszern elnök. Szóval nem ez lesz az első, hogy ilyen helyzetben diktálnak.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    “…talán abban bíznak, hogy egyszer még jobbra fordulhat a helyzet.”

    Ezért van a cikkben, hogy:”Nicolas Maure-ral is ezt a stratégiát szeretnénk folytatni, annak ellenére, hogy [b]rövidtávon kihívásokkal kell szembenéznünk[/b].”

    Magyarul elég nagy terhet vesz a vállára az úriember, de reméljük, el fogja bírni:)

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    *Helyesbítek: 3 olcsóautó-márkája van: a Datsun a harmadik. Hirtelen eszembe se jutott, mert az Európában nincs jelen. Még komplexebb a helyzet:)

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Igen, többségi tulaj a Renault-Nissan, de a Lada esetében 51%-kal, a Daciánál pedig ez 99%.
    Nyilván a Kalina, a Niva, a Granta elavult és nem sok ideje van hátra, viszont a Vesta, az X-Ray(a Lada első crossovere) már a jövő előfutára. Nekem nagyon homályos, hogy ezekkel mi van – csak nem akarnak megérkezni még mindig. A Renault-Nissannak most van két olcsóautó-márkája, sok más gyártónak meg egy sincs – szerintem Carlos Ghosn oda akar érni a Toyota-GM-VW-csoport közelébe eladásokban, igazi nagyágyú akar lenni, csak nem hangoztatja(egyelőre). Winterkorn világgá kürtölte, Ghosn-t viszont más fából faragták, de látszik, hogy nagyratörő ambíciói vannak.
    A VW-csoportnak is van két teherautó- és buszgyártója: a MAN és a Scania. Mi szükség van kettőre? Egymás elől hoppolják el a vevőket. De biztos le vannak osztva a lapok mindkettőnél, úgy, ahogy a Dacia és a Lada esetében is.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Az meg, hogy hogyan néz ki, kiből milyen emóciókat vált ki a márkanév, stbstb a részvény tulajdonosokat marhára nem érdekli. Őket csak az izgatja, hogy a hónap végén mi van a papír alján. A Lada esetében egy olyan szám szerepel amitől csodálom, hogy még nem szabadultak meg, talán pont a piaci részesedés miatt, talán abban bíznak, hogy egyszer még jobbra fordulhat a helyzet.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Máshogy közelítem meg a dolgot. Az elmúlt éveket a Renault finanszírozta tokkal vonóval. Szerinted hagynak minden továbbra is így? Egyedül az orosz piac miatt nem húzták még le eddig a rolót. Gazdaságilag egy rémálom az egész, az éves 20-30%-os zuhanásával.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    A pénztelen, drasztikusan zsugorodó orosz piac kedvéért nem fognak egy rakás külön modellt fenntartani mindenestől. Még ha esetleg megélnének belőle de nem. Nagyon nem.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    A Dacia gyár úgyis csapágyasra van járatva, majd besegítenek oda. És a maradék alkatrészből meg összedobnak helyi piacra pár autót Lada jellel.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    A többségi tulajdon ugyanúgy a Renault kezében van, és ez egy pénzgyár nem más. Nem termel profitot vagy csődbe megy és lehúzzák a rolót, vagy nyereségessé teszik. Ez jelenlegi állapotban pénztemető. Autót alig adnak el. Nem fognak külön modelleket csak az oroszok kedvéért fenntartani. Ha autót nem lehet eladni akkor majd gyártanak alkatrészeket a konszern más autóiba, amiket máshol el lehet adni, és azokból a helyi piacra összedobnak valami olcsót, hogy azt se veszítsék el. Ez a mostani modellekkel lehetetlen.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Ez butaság. Azt ne felejtsd el, hogy a Dacia teljes egészében a Renault égisze alá tartozik, a Lada nem. Ilyen biztos, hogy nem lesz. A Lada megmarad Ladának.
    Írsz jó dolgokat is, de néhol meg nem értelek. A svéd úriember erőltette a korszerűtlen modellek minél további gyártását? Most pedig jönne a helyére egy román ember, aki hirtelen modernizálni kezdi a Ladát? Olvasd csak vissza – nem azt mondaná a józan ész, hogy ennek fordítva kéne lennie?
    Más volt itt a baj, a TC cikkében le is írják, bár csak találgatás-szinten.
    A modellpaletta nagyrészt valóban csereérett, főleg a Niva, de a Land Rover Defender sem akar megérkezni már mióta. Szóval ezért nem az oroszokat kell hibáztatni.
    Tudod, mit vettem észre? Az új Ladák és az új Mitsubishik orrán is szinte ugyanaz az X-motívum van. Mi lehet emögött? Csak véletlen?

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    És biztos vagyok abban is, hogy nem lesz itt párhuzamosan egy piacon Dacia és Lada. Differenciálni fogják a két márkát, és szerintem a Ladát beteszik a Dacia alá. A nagy kérdés, hogy marad-e itt belőle, és akarnak-e a Dacia alatt még valamit, vagy csak egyszerűen orosz piacra esetleg kelet fele nyitnak vele, ahol egy a Dacianal olcsóbb, kevésbé elszerelt autó is eladható. (pl nem kötelező a légzsák, abs, esp stbstb) És szerintem inkább ez, az utóbbi forgatókönyv a reális, mert a Dacia is a minimumot képviseli, és abból sem a fapados verziókat veszik meg az emberek Európában. Azzal nyerhetnek a legtöbbet, ha tényleg a konszern alkatrészeiből építenek valamit, amit esetleg az oroszoknál marha olcsón elő lehet állítani, így fel tudják használni más modellekben is. A CMF platform pont ilyen. Ha erre alapoznak azzal majdnem a teljes Renault-Nissan lefedhető.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Magára fog, ahogy korábban is írtam már korábbi Ladás cikkek hozzászólásaiban, csak nem ebben a formában ahogy most van. És ezzel Ghosn teljesen tisztában van, pont ezért történ ez a változás. Az összes ilyen kalinka niva granta stb megy a kukába, és a konszern nagy mennyiségben gyártott alkatrészeire épülő új modellek fognak megjelenni. Nem ezt teszik nincs esélyük, és ezzel szerintem tisztában is vannak. Szerintem Bo Andersson pontosn azért repült, mert nem ezt az utat követte, hanem erőltette a független, sokszorosan ráncfelvarrt korszerűtlen, gazdaságosan nem gyártható, stbstb modelleket. Két évet sem adok a mostani modellpalettának és megy a kukába az egész ahogy van.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Most vagy “nikolász máure” és akkor román, vagy “nikolá mór” és akkor francia. Amúgy a TC románnak írja.

    [url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/2016/03/16/dacia-vezer_all_a_lada_elere/[/url]

    Igazából nincs jelentősége, csak a Lada találjon végre magára.

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Jó lenne eldönteni, hogy francia vagy román az úriember, mert írnak ezt is, azt is a különböző oldalakon…

    Igazából a lényeg az, hogy olyan vezetőt kapjon a Lada, aki képes újra felvirágoztatni, mert eléggé aggasztó híreket olvasunk róla mostanában. Gondolom Andersson a kemény nyugati fellépése miatt nem lehetett túl népszerű, és tény, hogy a svédeknek nincs tapasztalata olcsó autók gyártása terén és hogy mi kell Kelet-Európának. El tudnám őt képzelni egy “elitebb” autógyár vezetőjeként, de a Lada élére valóban nem a legideálisabb egy ilyen kaliberű fickó. Lehet, hogy remekül gatyába tudná rázni pl. az Alfát:)

  • 2017.10.28. at 07:11
    Permalink

    Kedves szerző! Nem kukacoskodni akarok, de ebben a címben helytelen a vessző használata.
    [i]A Dacia romániai vezérigazgatója, most már az Avtovaz igazgatója[/i]

Vélemény, hozzászólás?