Újabb 100 ezer dollár lett a tűz martaléka

Már megint kiégett egy Fisker Karma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rövid időn belül két Fisker luxushibrid gyulladt ki és égett porrá, a gyáriak vizsgálódnak, de inkább viszonylag nagy számokkal takaróznak.

Májusban egy texasi házat borított lángba a kigyulladó, januárban az akkumulátor-csatlakozó hibás szerelése, így tűzveszélyessége miatt miatt minden példányával visszahívott Fisker luxushibrid egy példánya, a minap pedig egy kaliforniai ügyfél 100 ezer dolláros (több mint 22 millió forintos) Karmája égett porrá, mialatt ő beugrott a közértbe...
Emberünk, név szerint szerencsétlen Rudy Burger hívta a gyárat, ők mondták neki, szóljon tán a tűzoltóknak. El is oltották a tüzet, addigra persze a 260 lóerős hatótávnövelő-generátor benzinmotorral és 201 lóerős összteljesítményű villanymotorokkal szerelt autó bal oldala már rég a lángok martaléka lett. Ez azért is érdekes, mert a lítium-ion akkumulátorok és az elektromotorok nem ott vannak - valamilyen elektromos zárlat, egy rosszul elvezetett kábel, esetleg a benzinmotor kipufogójának környéke lehetett a tűzfészek.
Hirdetés
A Fiskernél természetesen vizsgálják az esetet, közben olyan adatokkal is takaróznak, hogy "több mint ezer autónk jó 2 millió mérföldet tett már meg, az Egyesült Államokban meg évi 185 ezernél is több az autótűz". Burgert biztos nem vigasztalják ezek a számok, a többi Karma-tulaj tuti aggódik, a potenciális vevőkör meg nyilván kétszer meggondolja, hogy jó ötlet-e bármilyen szinten Justin Bieberrel közösködni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?